Két, korábban elhalasztott Premier League mérkőzést rendeztek szerda este.
Nagyon sok játékost és csapattagot tesztelnek az angol első osztályban, de ennek ellenére a számok rendkívül alacsonyak, és nem mindig tudni, hogy kik a fertőzöttek.
Zizou közel 50 évesen is beférne pár csapathoz, ez nem lehet kérdés, hiába vonult vissza 2006-ban, sokak szerint túl korán.
Egy kis rövid szösszenet arról, hogy mikre képes a brazil középpályás, aki egy második karriert kezdhet a Barcelonánál Ronald Koeman irányítása alatt.
Számos védőnek kell szembesülnie azzal, hogy Lionel Messit még durva módszerekkel sem lehet megállítani, ami minden egyes védelem számára óriási kihívást jelent.
A Liverpool egy nagyon fontos láncszemre tett szert, aki gyakorlatilag azonnal felvette a ritmust, és egy rangadón debütált, amit ráadásul sikerült is megnyernie a csapatnak.
Hollandia miniszterelnöke, Mark Rutte finoman szólva sem volt elragadtatva a helyi futballszurkolóktól, akik nem tartották be a koronavírus elleni szabályokat.
Azzal, hogy a Juventus kiszállt a játékból, igen nagy előnybe került a Barcelona egyik nagy riválisa, akik hatalmasat húzhatnak Luis Suarez szerződtetésével.
Egyre érdekesebb információk látnak napvilágot arról, hogy Lionel Messi milyen befolyással bírhat a Barcelonára. Ronald Koemannal valószínűleg már sokkal nehezebb dolga lesz.
Ismét sok támadás éri a Manchester United vezetőségét, főként Ole Gunnar Solskjært, aki a védelem megerősítése helyett főként a középpályára koncentrál, ami hatalmas hiba lehet a részéről.
Egyre kisebb az esély arra, hogy Lionel Messi legjobb barátja és csatártársa eligazoljon Barcelonából, hiába közölték vele, mennie kell.