Heteken belül óriási összeomlás történhet a világhálón, melynek következtében katasztrofális leállásokra lehet majd számítani.
Olyan információk kerülhetnek leleplezésere szerdán, amikről még a dolgozók többsége sem tud. Emiatt rendkívül izgatott a vezetőség, így szinte biztosan sok újdonság vár még ránk.
A legfrissebb előrejelzések szerint a Microsoft dörzsölheti a tenyerét, mert hamar hiánycikké válhat a Series X, a legújabb és a valaha készült legerősebb konzoljuk.
A Microsoft által bemutatott Xbox Series X több ponton is nagyon jó választás lehet, többek között azok számára is, akik streamelni akarnak.
A Sony ismét szenzációs kiárusítással vár minket a PlayStation Store webáruházban, amit kár lenne kihagynunk, hiszen megannyi címet zsebelhetünk be igencsak kedvezményes áron.
A Microsoft egyszerű és ésszerű magyarázatot adott arra a kérdésre, hogy az olcsóbb next-gen konzol, a Series S miért kapott csak 512 GB-os tárhelyet.
Mint ismeretes, nyilvánosságra hozta a Microsoft mind az Xbox Series X, mind az Xbox Series S kezdőárát és megjelenési dátumát. A Series X esetében 499 dollár lesz az árcédula, míg a Series S esetén 299 dollárt kell fizetni.
Azok, akik az Xbox Series X, vagy a Series S mellett teszik le a voksukat, egy remek lehetőséget kapnak a Forza Horizon 4 kapcsán.
Az eddig megjelent információk alapján nem lesz könnyű választásunk, ha új konzolt szeretnénk vásárolni a next-gen piacon.
Egyre közelebb és közelebb kerülünk ahhoz, hogy új információkat kapjunk a Sony next-gen konzoljáról, ami PS5 néven fut.
Nagyon nagy meglepetéssel szolgálhat a Microsoft olcsóbbik és kisebbik next-gen konzolja, mely igazán jó áron érhető el, és cserébe komoly teljesítményre képes.