Üzemeltetőiknek fogalmuk sincs róla, hogy mások is láthatják a felvételeket.
A Hangar 13 által feladott friss álláshirdetés ugyanis megcsillantotta a reményt, hogy készülőben van a Mafia 4.
A játékosok azt sérelmezik, hogy a játék nem engedi, hogy elüttethessék magukat a Roxfort Expressz-szel.
Egy új bizonyíték került fel a netre egy be nem jelentett EA-játék kapcsán, mely arra utal, hogy ez a cím bizony létezik.
Az OpenAI nevű startup kedden jelentette be, hogy elérhetővé teszi erősebb mesterséges intelligencia-modelljét, a GPT-4-et, ami „emberszerű” technológiával segíti a céget támogató Microsoftot a Google elleni küzdelemben.
Hiába az elsöprő népszerűség és az HBO szintén rendkívül sikeres sorozata, a Naughty Dog most megerősítette, nem a The Last of Us 3 lesz a következő projektjük.
Ennek célja, hogy a szakemberek és az átlagemberek időt és energiát takaríthassanak meg a szövegváltozatok megírásakor.
A KFC és a Blizzard összefogott és egy közös promóció keretében korai hozzáférést biztosítanak a vendégeknek a hamarosan megjelenő új Diablóhoz, ehhez pedig csupán egy szendvicset kell megvásárolni.
Lassan már nem is tudjuk, hova kapjuk a fejünket a rengeteg pletyka és találgatás miatt a PS5 következő változata kapcsán. Most egy újabb forrás állt elő állítólagos hírekkel a PS5 Pro fejlesztése kapcsán.
A Sony feladott egy álláshirdetést, ám a szemfüles rajongóknak sem kellett több és kideríthették, hogy mi lehet a vállalat következő projektje PC-re.
A Microsoft bejelentette, megszületett a megállapodás az újabb, 10 évre szóló Call of Duty licencről.