A cikk a szerző véleményét tartalmazza, amely nem feltétlen tükrözi a Liner.hu szerkesztőségének álláspontját.

1956. október 23-a az egyik legnemesebb nemzeti ünnepe Magyarországnak, ekkor kezdődött ugyanis az a szabadságharc, amely végül a Kádár-rendszer alatt elfojtva, a rendszerváltást követően pedig látványos kifejeződéssel a nemzeti identitásunk részévé vált. Soron kívül Ezt a férfit keresi a rendőrség a szentesi gyilkosság ügyében

Az október 23-i események a diákok tüntetésével kezdődtek, estére pedig a Magyar Rádiónál történt ÁVH-s sortűzzel végződtek, amely egyértelműen jelezte, hogy a függetlenségi harc nem lesz egyszerű. Másnap pedig meg is történt, amire mindenki számított: Gerő kérésére Zsukov külügyminiszter megparancsolta a szovjet csapatok Budapestre vonulását.

A magyar szabadságért harcoló hősök mintegy két és fél héten át igyekeztek kiszabadítani nemzetünket a szovjet rabszolgaság láncai alól, a totális diktatúra azonban felülkerekedett. A megtorlás sem maradt el, a szovjet elnyomás pedig további 30 évre a magyarok vállára nehezedett.

A magyar nemzeti identitásba azonban örökre beivódtak az események: Nagy Imre beszéde, Magyar Rádió ostroma, Kossuth téri sortűz, Köztársaság téri csata, pesti srácok, Molotov-koktélok – mind a magyarok szabadságvágyának a szimbólumai lettek.

A szovjet rabság alatt természetesen nem lehetett forradalomnak és szabadságharcnak nevezni az eseményeket, teljesen tabusítva volt. A rendszerváltás egyik fő jelzése volt az, hogy már nevén lehetett nevezni a gyereket az 1956-os események kapcsán.

Az 56-os eseményeket csak azért gondoltam zanzásítva feleleveníteni, mert egy fontos dolgot ez az esemény megmutatott: a magyarok pontosan tudják, hogy milyen a szovjet elnyomás. Pontosan tudják a magyarok, mivel jár, amikor Moszkva dirigál és próbál „demokráciát” hozni a nyakunkra.

Az elmúlt nyolc hónapban viszont azt vettem észre, hogy mintha a magyarok elfelejtették volna, milyen az orosz elnyomás. Ezt pedig az orosz-ukrán háborúra magyar válasz mutatja meg a leginkább, és nem feltétlen csak a politikai válaszra gondolok.

2022. február 24-én Oroszország totális háborút indított Ukrajna ellen, rakétaesővel szórták meg a legnagyobb városokat. Bekövetkezett az, amitől mindenki félt, Vlagyimir Putyin egy tollvonással úgy döntött, hogy formálisan is megnyitja az új Hidegháborút és feltámasztja a Moszkva-Nyugat ellentétet, amiben KGB-s kémként maga is felnőtt.

Az azóta eltelt nyolc hónapban egészen borzalmas dolgokról lehetett hallani: lakótelepekre kilőtt rakéták, a menekülés reményében vasútállomásra gyülekezők lebombázása, iskolák és óvodák megtámadása, egészségügyi intézmények porig rombolása.

Oroszország azonban az Ukrajna elleni inváziójában egészen borzalmas bestialitásról adott tanúbizonyságot, amelyet Mariupol ostroma mutatott meg talán a leglátványosabban. A Donyeck megyei város esetében kiderült, hogy az oroszokat egyáltalán nem érdekli, hogy irányítson egy-egy várost, az a lényeg, hogy megszerezze a területet. Ha ehhez porig kell rombolni a várost, és több tízezer embert meg kell ölni, akkor így fog történni – a megszállókat nem érdekli.

Bucsában, Irpinyben, Csernyihivben, Harkovban és legutóbb Izjumban pedig tömegsírok igazolták, hogy az oroszok nem mást, mint népirtást követnek el Ukrajnában. Bizony. Akárki akármit mond, amit Oroszország tesz Ukrajnában az egy népirtás és ezt minden létező módon meg kell fékeznie a nemzetközi közösségnek.

Amit viszont végtelenül elkeserítő volt látni, az a számos nemzettársunk reakciója az eseményekre. Nem állítom, hogy a közösségi média kommentmezői reprezentatívan mutatják be egy társadalom állapotát, azonban az arányok beszédesek voltak, hogy mennyi magyar máshogyan értelmezi már az oroszok szerepét. Érdemes szétválasztani a reakciók típusait, mert nem mindegyik ugyanolyan.

„Joe Biden és a Nyugat hibája az egész”

Ukrajna földrajzi helyzete kifejezetten előnytelen abból a szempontból, hogy a nyugati vágyaik ellenére mindig is orosz érdekszférába tartoztak. Ezzel kapcsolatban merül fel a következő gyakori érv, hogy bezzeg ha a Nyugat nem befolyásolja az ukrán belügyeket, akkor Oroszország nem támadta volna meg Ukrajnát.

Ezzel az érvvel több probléma is van. Az egyik, hogy Oroszország is ugyanúgy gyakorolta a befolyást Ukrajnában, melynek legékesebb példája Viktor Janukovics személye, aki az uniós társulási szerződést dobta vissza Moszkva kegyeiért. Az ennek hatására kirobbant majdani tüntetéseket (oroszrajongóknak: puccs) során pedig nyilvánvaló, hogy az amerikaiak és a nyugatiak megpróbáltak befolyást szerezni, ezt hívják politikának.

A szuperhatalmi politika mindig is ilyen volt. Hogy ez jó vagy nem jó, ez megítélés kérdése. Emlékezzünk már vissza a Hidegháborúra. Vietnam, Laosz, Korea, Afganisztán, Afrika nagy része, Latin-Amerika nagy része, Kuba? Ott nem pont ez volt, hogy a szovjetek és az amerikaiak a befolyásért versenyeztek? Dehogynem. És pontosan ugyanez a helyzet Ukrajna esetében, itt semmi új nincs a nap alatt.

Akik pedig azt mondják erre, hogy jó, de ne csodálkozzon akkor Ukrajna, ha ennyire szembemegy az orosz érdekekkel és így jár. Akkor viszont, ha zavar a nyugati befolyás Ukrajnában, akkor én csak annyit kérdeznek: akkor azzal nincs probléma, hogy Oroszország az ukrán belügyekbe beavatkozva finanszírozott szakadárokat Donyeckben és Luhanszkban? Hogy saját maguk által elismert nemzetközi szerződést felírva annektálták a Krím-félszigetet? Hogy saját bábelnökükkel próbálták eltaszítani az Európai Uniótól Ukrajnát?

Arról már nem is beszélve, hogy még ha a nyugati befolyás megerősödött Ukrajnában, maguk az ukrán emberek akarták, hogy nyugatias legyen az ország. De ugye, miért kell rángatni az oroszlán bajszát…

Ha már az oroszlán bajuszánál tartunk, talán ez a legnehezebben elfogadható érvelés. A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy ez a bizonyos oroszlán messze nem ártatlan, nem kell bagatellizálni az ő tevékenységüket sem. De pontosan, milyen rángatásról is beszélünk?

Az, hogy az orosz érdekszférába egykoron tartozó országok egyenként az euróatlanti integráció útját választották szuverén döntés alapján, az mióta az oroszlán bajszának rángatása? Magyarország, Lengyelország, Románia, Bulgária, Lettország, Litvánia, Észtország és még sorolhatnánk, hányan döntöttek az első adandó alkalommal a Nyugat mellett.

Ennél az érvelésnél a lett védelmi miniszter szavai jutnak eszembe: inkább a Kremlnek kellene elgondolkodnia, hogy miért van az, hogy ennyien akarnak a Nyugathoz és a NATO-hoz tartozni. Ukrajna esetében is nyilvánvaló ez, hogy nem akarnak az oroszokhoz tartozni, a lakosság egy része legalábbis biztosan nem.

Akik pedig azzal jönnek, hogy az ukrán nép is rángatta az oroszlán bajszát azzal, hogy nyugatiasak akarnak lenni, azoktól csak annyit kérdeznék: a magyaroknak miért kellett rángatni 1956-ban az oroszlán bajszát? Világos volt, hogy a szovjet érdekszférában nincs függetlenség és szabadság. Abszurd? Felháborító? Na körülbelül ilyen abszurd és felháborító az oroszlán bajszának rángatásával való érvelés is.

„Bezzeg Amerika”

Van a második, ezzel szorosan összefüggő csoport, meglehetősen széleskörű csoport, amely folyamatosan „bezzegUSA-zik”, magyarán bármilyen háborús bűntettet követnek el az oroszok, azt rögtön egy amerikai háborús bűntettel legitimálják.

Ezek a magyarok nem feltétlen vitatják el azt, hogy amit Oroszország tesz, az objektíven rossz, viszont megpróbálják relativizálni azzal, hogy az Egyesült Államok is tett borzalmas dolgokat Irakban, Afganisztánban vagy Líbiában.

Fontos leszögezni, hogy az USA valóban elkövetett borzalmas dolgokat a szóban forgó országokban és személyes véleményem, hogy George W. Bush-nak és Dick Cheney-nek (illetve a többi kormánytagnak) már régen életfogytig tartó szabadságvesztésüket kellene töltenie háborús bűntettek miatt.

De! Mégis mi a f*** köze van az orosz-ukrán háborúhoz annak, hogy mit csinált az amerikai hadsereg Irakban? De most komolyan? Ez az érv? Jelen esetben Oroszország támadta meg Ukrajnát, és követ el szörnyű háborús bűntetteket, akkor ez most már teljesen okés, mert Amerika is megtette? Ez nem így működik. Ha valaki embert öl, azt attól még nem fogják felmenteni a bíróságon, mert azt mondta, hogy de Ted Bundy is ölt embert. Halkan jegyezném meg, hogy ugyanezek az emberek nem voltak ennyire empatikusak az arab országokkal, amikor a menekültválság volt.

Akik tagadják a valóságot

Ahogy haladunk mélyebbre a deviancia tengerében, már a puszta konteókon vagy a helyzet félreértéséből fakadó tévhiteken túl itt már a rosszindulat is megjelenik. Van egy jól elkülöníthető kategóriája a magyaroknak, akik nemes egyszerűséggel letagadják, hogy a borzalmakat az oroszok követik el.

Ezt már számtalan alkalommal láttam. Mariupol szétbombázása? Ukránok voltak. Bucsai tömegsírok? Ukránok lőtték le a saját civiljeiket, hogy bemártsák az oroszokat. Harkovi kínzókamrák? Az ukránok kínoztak ott. Gyermekek deportálása? Meg se történik. Kórházak szétbombázása? Az ukránok voltak. Mindenre van válasz. Nincs olyan, amit egy oroszpárti ne tudna letagadni.

Az már nem fordul meg egy drága oroszbarát nemzettestvér fejében sem, hogy mennyire szürreális, amit mondanak. Az ukránok a saját népüket bombázzák, irtják, ukrán nemzetiségűeket is, csakhogy… rontsák Oroszország hírnevét? Nem akarok beleszólni, de ez finoman szólva nem tűnik reálisnak, hogy csak egy másik ország bemocskolása érdekében írtja valaki a saját lakosságát. Ennek azért vannak más módszerei is.

Ami viszont még ennél is szomorúbb, amikor valaki nem az, hogy tagadja az orosz brutalitásokat, hanem egyenesen üdvözli azokat. Nem egy ilyet láttam, amikor egy ukrán civiláldozatokat követelő támadásról beszámoló cikk alatt ilyen kommentek jelennek meg, hogy „nagyon helyes”, „csak így tovább”, illetve „hajrá Oroszország”.

Na az ilyen emberektől kérdezem, hogy nektek mégis hogy van képetek megemlékezni 1956-ról? Hogy meritek a szátokra venni Nagy Imre vagy a pesti srácok nevét? Az ukránok ugyanis a saját 56-ukat vívják, az orosz tankok ellen harcolnak a szabadságukért, a létezésükért. Pontosan úgy, ahogyan a magyarok 1956-ban.

A szabadságharcosok forognak a sírjukban

Tényleg ennyien elfelejtették, hogy milyen az orosz elnyomás? Értem én, hogy a Nyugaton számos deviancia alakult ki, már évezredek óta ez megy, hogy a Nyugat hanyatlik. Már Konstantinápoly is ezzel vádolta Rómát. Tudjuk azonban, hogy melyik élte túl.

Magyarország pontosan tudja, hogy milyen az oroszok elnyomása alatt élni. Igaz, akkor szovjeteknek hívták őket, de annak a birodalomnak a mai Oroszország és Vlagyimir Putyin a jogutódja. Nem volt szabadsága a magyaroknak ekkoriban és most sokan annak szurkolnak, hogy az ukránoknak se legyen?

Szégyenteljes, hogy számos nemzettestvérünk erre a gondolatra jutott, hogy az oroszokat kell támogatni. Ne legyen kétségünk afelől, hogy amennyiben győznek Ukrajnában, akkor nem fognak megállni és belekényszerítik a harmadik világháborúba a Földet. Gondolom ezt senki nem akarja. Bár sejtem, az oroszbarát nemzettársaink erre is rámondanák, hogy a Nyugat hibája.

Egy dolog viszont biztos. Ha ezt az 1956-ban harcoló magyarok látták volna, hogy szűk 70 évvel később az a nép, amelynek a szabadságáért harcoltak, az oroszokat támogatja egy hasonló sorsú nemzettel szemben, akkor sírva fakadnának. Sírva fakadnának, mert éreznék, hogy az áldozatuknak semmi értelme nem volt.

Az Oroszország melletti kiállás jelen helyzetben nettó hazaárulás. Az 56-os hőseinket olyan gátlástalanul köpik szembe, hogy azt fáj nézni. Bizonyára mindannyian forognak a sírjukban, amikor azt hallják: a magyarok a rabszolgaságot támogatják.