Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21

AKTUÁLIS

Dollár
353,56 Ft
Euró
383,71 Ft
Font
450,57 Ft
Bitcoin
68,607 $

Ördög Nóra a kiégés határán van: „nem kapok levegőt”

A TV2 sztárja folyamatosan pörög, dolgozik és ötletel, ám ennek megvan a hátulütője is.

...svg content...Fotó: Instagram/Ördög Nóra
Style

Koós Alexandra

Szerkesztő

Ördög Nóra nemrégiben a Probléma Hajóssal és Márkóval című podcastműsor vendége volt, ahol egyebek mellett arról is beszélt, hogy az utóbbi években túl sok feladatot vállalt magára, amely által már ott tart, hogy azt érzi, kiégés közeli állapotba került. Ám sem a családja, sem az alkalmazottjaik miatt nem dönthet úgy, hogy kiszáll, még akkor sem, ha önmagára már szinte semmi ideje nem jut.

„Azt érzem most egy kicsit az életemben, hogy nem kapok levegőt, és ezt persze én csináltam saját magamnak” – fogalmazott a műsorvezető. Majd azzal folytatta: „Eléggé strukturált az életünk, nem is férne bele ennyi dolog, ha nem lenne tervezve, de a pihenés is előre benne van a naptárban, lassan már a vécére menetelt is bele kell terveznem, hogy beleférjen”. Soron kívül Magyar Péter kész lenne bevezetni az eurót Magyarországon

Mint mondta, pontosan tudja, hogy ha nem tesz a kialakult helyzet ellen, akkor komoly kiégéssel kell majd megküzdenie. „Ez a burn out előszobája, vagy valószínűleg már benne is vagyok” – magyarázta Ördög Nóri, aki szerint azért sokallt be most, mert az év elején egy hosszabb pihenést terveztek a családjával, ami végül nem jött össze.

Mint mondta, alig várták, hogy elindulhassanak, ám erre végül nem került sor, először egy betegség, majd egy haláleset miatt. A téma kapcsán hozzátette, hogy némi egyedüllétre is igénye lenne, de ezt nem nagyon tudja megoldani, mert szerinte a családja nem igazán értené meg, mivel eleve sokat forgat és keveset van otthon – szemlézte a Blikk a műsorban elhangzottakat.

Mindemellett Nóri az egészségét is igyekszik szem előtt tartani, ezért tudatosan odafigyel arra, mit eszik. De a testmozgásról sem feledkezik el, rendszeresen eljár futni, amely által remek formában van, pedig korábban is nagyon csinos volt. Persze az is sokat számít, hogy örömmel teszi mindezt, nem érzi tehernek az edzést.

Gyurcsány szerint nem lesz köszönet abban, ha az emberek megismerik Magyar Pétert

Gyurcsány Ferenc szerint előbb-utóbb kiderül, ki is az a Magyar Péter, de azon a véleményen va, hogy abban nem lesz köszönet.