A Nyugat megdöntheti Kína dominanciáját a zöld energia terén
Az EU és az Egyesült Államok előrelépést értek el a területen, s úgy tűnik, hogy egyenesen ipari és kereskedelmi stratégiává alakítják az éghajlat-politikát.
Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski 
Az éghajlatváltozással kapcsolatos politika mostanra egy új korszakba lépett, ezt pedig Egyesült Államok és az Európai Unió közötti, az új amerikai zöld támogatási rendszer hatásairól szóló, egyre erősödő vita is bizonyítja. Azonban ha kicsit mélyebbre ásunk, kiderül, hogy ez a történet végső soron Kínáról szól.
Sokat változott a politika az elmúlt évtizedekben
Az elmúlt 20 évben a fejlett országok három fő politikai eszközt használtak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére: a megújuló energiára vonatkozó megbízások arra kötelezték az áramtermelőket, hogy nap-, szél-, víz- és geotermikus energiába fektessenek be, míg az energia- és ipari vállalkozások rendszerei a szén-dioxid-kibocsátás árát szabták meg.
Eközben pedig fokozatosan javították az energiahatékonysági szabványokat számos termék esetében, a járművektől kezdve a háztartási gépeken át egészen az otthonokig. Eme politikai eszköztár pedig idővel látványos sikereket hozott mind Európában, mind Észak-Amerikában.
Noha minden régióban gazdasági növekedés volt tapasztalható, még ennek ellenére is sikerült némiképpen csökkenteni a kibocsátást. A zöld technológiák költségei pedig lassacskán, de csökkentek, mindemellett pedig ahogy növekedett a kereslet irántuk, úgy teljesítményük is javult.
Mindez remek, de van egy bökkenő
A fenti történések első olvasatra kifejezetten jó fejleményeknek tűnhetnek, ám a valóságban két probléma is felmerült: az első, hogy a gazdasági előnyök jelentős része áthelyeződött Kínába. Mindez nem meglepő, hiszen 2010 óta Kína egy szempillantás alatt világ elsődleges szállítójává vált a szél- és napenergia-technológiának, valamint a lítiumnak, a kobaltnak és a ritkaföldfémeknek.
Kína dominanciája a piacon mindenki költségét csökkentette, ám ez azt is jelentette, hogy miközben a fejlett országokban ipari munkahelyek szűntek meg, ezeket nem pótolták az új energiaágazatokban.
A második probléma, hogy az éghajlat-politika politikai ellenzéket kezdett formálni: ahogy szigorodtak a kibocsátási célok, az országok rájöttek, hogy ezek a költségek a fogyasztói árakban is tükröződnek. Így tehát már csak az EU és az USA döntése, hogy fel akarják-e venni a versenyt Kínával, és megoldják-e, hogy ebből inkább ők profitáljanak (minden tekintetben), mint Kína.
