Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Moderna: várhatóan már ősszel elérhetőek lesznek az új koronavírus elleni oltóanyagok

A cég keddi jelentése szerint abban bíznak, hogy őszre elkészülnek az új oltással, amelyben az eredeti vakcinát az omikron változat elleni védelemmel kombinálják.

10 dolog, amit súlyzók helyett otthon emelgethetünk

Napjainkban nem tűnik jó ötletnek, hogy olyan súlyzókat vegyünk a kezünkbe, amiket már mindenféle idegen ember összefogdosott – már ha még egyáltalán nyitva van az edzőterem, ahova jársz.

A világ első dupla váll- és kartranszplantációja

Történelmi eseményt ünnepelhettek Franciaországban, miután az orvosi stáb sikeresen hajtotta végre az első kettős váll- és kartranszplantációját.

Drasztikusan megugrott az alkohollal összefüggő halálesetek száma a pandémia alatt

Különösen a 25 és 44 év közötti csoportban növekedett a moralitás, 2020-ban 25 százalékkal, 2021-ben pedig 22 százalékkal többen haltak meg az előrejelzéshez képest.

Rengeteg gyerek boldogtalan és depressziós a covid-lezárások miatt

Az UNICEF legutóbbi online közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a covid-járvány megfékezése érdekében eszközölt lezárások következtében egyre több gyereknél jelentkeztek mentális problémák.

A fertőzésen átesett gyermekek akár nyolc hónapig küzdhetnek az elhúzódó koronavírussal

Egy friss kutatás eredményei alapján az elhúzódó koronavírussal küzdő gyermekek akár nyolc hónapon át szenvedhetnek a vírus tüneteivel.

Ők azok, akik sosem mondanak nemet a túlórára

Nagyon szeretnek dolgozni, elsőként érkeznek és utolsóként távoznak, de az sem jelent számukra problémát, ha egy kis extra feladatot kell bevállalniuk. Hamar a főnök kedvencei lesznek emiatt.

Sokan rosszul mérhetik otthon a vérnyomásukat, súlyos következménye lehet

A hibás mérés akár ahhoz is vezethet, hogy egyes embereknek olyan gyógyszereket írjanak fel az orvosok, amelyekre nincs is szükségük.

Hiába böjtölünk, sokkal többet fogyhatunk, ha csak a kalóriákat számoljuk

Hiába böjtölünk, sokkal többet fogyhatunk, ha csak a kalóriákat számoljuk

A manapság trendinek és divatosnak számító időszakos böjt sokkal több hátránnyal járhat, mintha csak csökkentenénk a napi szinten bevitt kalóriamennyiséget.

Egészséges italokkal az immunrendszer támogatására a hűvös őszi időben

Ősszel, a hideg időben a forró kávé vagy a tea esik a legjobban, de van két ital, amik immunrendszerünk megerősítése szempontjából jóval hasznosabbak.

Egyszerű módszer a hasi zsír csökkentésére ételmegvonás nélkül

A fogyókúrás trendek világában gyakran találkozunk szigorú diétákkal és drasztikus megszorításokkal, ám Dr. Eric Berg DC, a The Healthy Keto Plan című könyv szerzője és az egészséges ketózis, valamint az időszakos böjt elkötelezett híve, egy olyan módszert ajánl, ami nem igényli egyetlen ételcsoport teljes kiiktatását sem.

A távmunka lehet a jövő legnépszerűbb munkavégzési módszere?

A Magyar Távmunka Szövetség szerint a munkaadók akkor tudják sikeresen bevezetni a távmunkát vagy a rugalmas munkaidőt a munkatársak számára, ha megtalálják azokat az informatikai vagy más egyéb megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető a dolgozók teljesítménye.

Bizonyítékokkal támasztották alá, hogy a koronavírus halláskárosodást okoz

A Manchesteri Egyetem és az NIHR Manchester Biomedical Research Center (BRC) közös kutatása bizonyítékokkal támasztotta alá megállapításukat, miszerint a halláskárosodás szorosan összefügg a koronavírus-fertőzéssel.

Anafilaxiás sokkot okozott a koronavírus-vakcina a brit tesztek során

Az egészségügyi hatóságok legutóbbi jelentéséből kiderült, hogy azok számára nem javasolják a vakcina beadását, akik hajlamosak a súlyos allergiás reakciókra.

AstraZeneca kisokos: hogyan észlelhetjük a vérrög tüneteit, és mit tudunk tenni vele

AstraZeneca kisokos: hogyan észlelhetjük a vérrög tüneteit, és mit tudunk tenni vele

A vérrögképződés az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának rendkívül ritka, de súlyos mellékhatása – jelentették be a szabályozók szerdán.