Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Veszélyesebbek lehetnek a CT-vizsgálatok, mint azt eddig gondolták

Egy friss tanulmány szerint annyival növelheti a rák kialakulásának kockázatát, mint a túlzott alkoholfogyasztás.

Sikeresen begyűjtötte a Bennu aszteroida kőzetmintáit a NASA űrszondája

Újabb mérföldkőhöz érkezett az emberiség, ugyanis az amerikai űrhivatal OSIRIS-REx nevű űrszondája segítségével a mintegy 330 millió kilométerre lévő hatalmas kozmikus szikladarab felszínéről sikerült fontos mintákat gyűjteni, amelyeket visszahozhat a Földre további kutatás céljából.

Ezek a vírusok a legesélyesebbek a következő járvány kialakulására

Az online alkalmazás rangsorolja a vírusokat azáltal, hogy képesek-e állatokról emberekre terjedni és járványokat okozni.

Megtartotta első nyilvános ülését a NASA ufó-vizsgálóbizottsága

Dan Evans szerint több hónapos munka áll előttük, amit jelentősen megnehezít az, hogy a testület tagjai közül sokakat rendszeresen zaklatnak online, s ez további megbélyegzéshez vezet.

Nehezen alszik? Az edzést ne az esti órákra időzítse

Aki edz, az sokkal jobban alszik, ám semmiképp sem javasolt, hogy a konditeremből hazatérve rögtön aludni térjünk.

Nanorészecskék befecskendezésével nyerhető vissza a látás

Lenyűgöző eredményekről számoltak be az egyik nemzetközi kutatócsapat orvosai, akik képesek voltak visszafordítani a kísérleti rágcsálókban a retina degeneratív károsodásait.

Repülő csészealjra bukkant egy ufó-szkeptikus kutató

Az állítólagos földönkívüli azonosítatlan objektum annyira valósághűnek tűnt a szemtanú számára, hogy első pillantásra még saját szemének sem akart hinni.

A földönkívüli civilizációk csak egy kozmikus pillanatig észlelhetők – az AI lehet a kulcs

A földönkívüli civilizációk csak egy kozmikus pillanatig észlelhetők – az AI lehet a kulcs

A világegyetem tele van potenciálisan lakható bolygókkal – eddig több mint 6000 exobolygót azonosítottak a kutatók, és statisztikai alapon szinte biztosra vehető, hogy számtalan másik is létezik.

Lézeres jégfúróval tárhatják fel az Europa és az Enceladus titkait

A Naprendszer jeges holdjainak – például a Jupiter Europajának vagy a Szaturnusz Enceladusának – felszíne alatt rejtőző óceánok elérésének egyik legnagyobb akadálya eddig a jég átfúrása volt.

Itt az új remény a cukorbetegek számára

Itt az új remény a cukorbetegek számára

Egy kevéssé ismert sivatagi növény gyümölcse, a Nitraria roborowskii Kom, amit évszázadok óta használnak a hagyományos gyógyászatban, most a modern tudomány figyelmét is felkeltette.

Sikeresen tesztelték az SLS-t, a NASA által épített utolsó rakétát

Az amerikai űrügynökség történetének utolsó rakétáját tesztelheti a NASA, átadva a terepet az ambiciózus magánvállalatoknak, mint például a SpaceX vagy a Blue Origin.

Óriási robotpálcikákkal csípheti meg a SpaceX a Starship hordozórakétáját

Az űrvállalat alapítója és vezérigazgatója szerint a soron következő tesztrepülés alkalmával egy egészen eltérő módszerrel kaphatják el a Starship hordozórakétáját.

Rábukkantak Afrika legrégebbi dinoszaurusz fosszíliájára

E felfedezés azért is rendkívül fontos, mert a tudósok ezáltal feltárhatják, hogy hogyan és miért vonultak a dinoszauruszok.