Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Bővülhet a nemzetközi bűncselekmények köre, globálisan szankcionálhatják a „környezetirtást”

Egy nemzetközi jogászokból álló csoport új „szuperbűncselekményt” határozott meg, mely az emberiség legsúlyosabb bűncselekményeinek körét bővítheti a környezetünk módszeres irtásának bűntettével.

Világszerte hatalmasat javult a levegő minősége a lezárásoknak köszönhetően

A koronavírus-világjárvány kirobbanása miatt hozott intézkedések világszerte a levegő minőségének javulását okozták, a szennyezettség azonban a korlátozások enyhítésével és az egyes országok gazdasági fellendülésével valószínűleg hiánytalanul visszatér.

Hibrid meghajtású léghajókkal tenné zöldebbé a közlekedést egy startup

Az úgynevezett Hybrid Air Vehicles (HAV), vagyis hibrid légi járművek segítségével rövid távú utazások során a repülőgépeket környezetbarát léghajókkal helyettesíthetnék.

Egyre savasabbak az óceánok, 25 éven belül kipusztíthatják az emberiséget

Kutatók egészen pesszimista képet festettek a jövővel kapcsolatban, kiderült ugyanis, hogy a tengerek és óceánok savassága drasztikusan változott, ami két évtizeden belül globális élelmiszerellátási problémákat idézhet elő.

Kigyulladt egy omladozó, elhagyatott atomerőmű

Súlyos katasztrófa történt az egyik michigani atomerőműben, a bezárt blokk ugyanis lángra kapott.

Műholdas felvételek bizonyítják, hogy tudtunk nélkül hatalmas metángáz-szivárgások történnek napi szinten

Frissen nyilvánosságra hozott műholdas bizonyítékok támasztják alá, hogy az olaj- és gázvállalatok rutinszerűen küldenek jelentős mennyiségű metángázt a légkörbe.

A szél- és napenergia válthatja a földgázt és a kőolajat?

Az Egyesült Államok Munkaügyi Statisztikai Hivatala szerint a szél- és napenergia-iparhoz köthető munkahelyek az elkövetkező tíz évben a leggyorsabban növekvő szakmák közé tartozhatnak.

Képmutatással vádolták meg az Egyesült Királyságot a környezetvédelmi aktivisták

Úgy vélik, a 257 ezer tonna orosz olaj importálása „még Boris Johnson mércéjével mérve is alattomos”, miközben „megingathatatlan támogatást” ígérnek Ukrajnának.

Kiszáradt a Jangce folyó egy része, „felhőbeültetést” végeznek a kínaiak az esőért

A kínaiak repülőgépekkel rudakat lőnek az égbe, hogy esőt csikarjanak ki a felhőkből. 

Törökország visszalépett a Cop16 megrendezésétől

A kormány a februári földrengésekre hivatkozva táncolt vissza a csúcstalálkozó megrendezésétől.

2024: az év madara a kerecsensólyom

A kerecsensólyom több szempontból is különleges, nagy termetű madár.

Greta Thunberget őrizetbe vették egy hágai klímatüntetésen

Greta Thunberget őrizetbe vették egy hágai klímatüntetésen

Ezúttal az utakat próbálták meg lezárni, a hatóságok intézkedtek.

Már a Tesla is figyel, megsokszorozhatják az elektromos autók akkujainak élettartamát

Már a Tesla is figyel, megsokszorozhatják az elektromos autók akkujainak élettartamát

Ez lehet a jövő, az új technológia jóval tartósabb lehet a mostaninál.

1901 óta nem volt olyan meleg évünk Magyarországon, mint tavaly

Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott megállapítása szerint a tavalyi év volt a legmelegebb Magyarországon 1901 óta.

A légszennyezettség csökkentése is kulcsfontosságú a második járványhullám kialakulásának elkerülésében

A levegő szennyezettségét kutató brit összpárti csoportosulás rámutatott, hogy összefüggés van a koronavírus-járvány és légkör tisztasága között.