A tavaly márciusban kitört koronavírus-járvány rengeteg zárlatot és korlátozást eredményezett, továbbá negatív módon hatott az alacsonyabb társadalmi rétegekben élő fiatalok mentális egészségére, ami sajnos a kábítószer-túladagolásos esetekben is megmutatkozott.
A SARS-CoV-2, ismertebb nevén koronavírus pandémia következményei a turizmusra, és a szektorba tartozó különböző kisebb iparágakra nézve egyelőre megbecsülhetetlenek, velük együtt pedig számos, eddig ismeretlen változás következhet be.
Az Amerikai Nemzeti Egészségvédelmi Intézet (NIH) a pénteken a New England Journal of Medicine tudományos lap hasábjain megjelent, szakemberek által alátámasztott tanulmány közzététele után bejelentette, hogy a Gilead Sciences készítménye hatásos lehet a koronavírussal szemben.
Megnyugodhatunk, ugyanis az Amerikai Járványügyi Hatóság (CDC) legutóbbi jelentése szerint rendkívül kicsi az esélye az ilyesfajta megfertőződésnek.
A legújabb antivirális védőfelszerelés megalkotói szerint a maszk segítségével azonnal semlegesíthető a fertőző részecskéket terjesztő aeroszol.
A brit kutatócsoport sikeresen teljesítette az emberi kísérletek első fázisát.
Hamarosan vége lesz a tavasznak, a nyár pedig már az ajtónkon kopogtat – de mire számítsunk a pandémia alatt? Egyáltalán engedélyezik majd a nyaralást és ha igen, vajon miket leszünk kötelesek betartani?
Az eredetileg malária ellen használt hidroxiklorokinról és klorokinról szeretnék kideríteni a kutatók, hogy mennyire hatásosak a COVID-19 kórokozójával szemben.
A korábban megszokottnál is jobban kell ügyelni a higiéniára, és olyan új szabályokat is érdemes betartani, amik eddig nem feltétlenül tűntek létfontosságúnak.
A gyerekek orrában és nyálkahártyájában sokkal kevesebb olyan receptor található, amely elősegítheti a COVID-19 kórokozó sejtekbe való bejutását.
Az emberi immunrendszer a leghatásosabb fegyver a rák elleni harcban, néha azonban külső támogatásra szorul.