Egy japán milliárdos bevásárolta magát a Nemzetközi Űrállomásra

Twitter/Yusaku Maezawa
not image

Kulcsár Péter

2021.május.16 - 01:40

Maezava Juszaku csütörtökön bejelentette, hogy történelmi mérföldkőhöz érkezett, ugyanis megvásárolta jegyét a Nemzetközi Űrállomásra azelőtt, hogy a SpaceX Starship űrhajójával a Holdra látogatna.

A divatipari mágnás összesen két helyet foglalt le magának az orosz Szojuz-űrkapszula fedélzetén, amelyet idén decemberben lőhetnek ki a világűrbe. Társai között lesz az egyik produkciós asszisztense, valamint Alekszander Miszurkin asztronauta, akikkel együtt egy 12 napig tartó kalandban lehet része – tudósított az AP hírügynökség.

Komoly eseménynek lehetünk tehát szemtanúi, hiszen közel egy évtized kihagyás után Maezava lehet a következő űrturista, aki némi busás pénzösszegért cserébe kilátogathat az univerzumba, és részt vehet az ISS személyzetének mindennapjaiban.

Hivatalos sajtóközleményében Maezava elmondta, már alig várja, hogy megtapasztalja, milyen lehet az élet a világűrben, egyúttal hozzátette, kalandjának minden egyes pillanatát megosztja majd YouTube-csatornáján is, így a nagyérdemű sem fog lemaradni a kozmikus utazásról.

A hírek azután érkeztek, hogy Maezava korábban kihirdetett egy versenyt, melynek nyolc győztese vele együtt elsőként juthat el a SpaceX Starship űrhajójával a Hold felszínére, amely misszió leghamarabb 2023-ban valósulhat meg.

Nem Mazeva lesz az egyetlen milliárdos, aki kimehet a világűrbe, a Crew Dragon őszi küldetése alkalmával ugyanis egy újabb gazdag ember ülhet be négy társával a kabinba, azt viszont még nem tudni, ki lehet a pályázat szerencsés nyertese.

Mindeközben Oroszország egy filmet tervez forgatni a Nemzetközi Űrállomáson, melynek apropóján azt szeretnék elérni, hogy egy színésznő és egy filmrendező is eljuthasson az ISS-re októberben, így a legszebb snitteket az univerzumban vehetik fel.