A tragédia még hétfőn történt.
A hivatalos tájékoztatás szerint a baleset miatt mentők is érkeztek a helyszínre, ahol forgalomkorlátozásra kell számítani.
Az egyik sérült olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni, életét vesztette.
A szolgáltató figyelmeztetett, csalók próbálnak érzékeny adatokat lopni a Vodafone nevében.
A fiatal lányok szerda este távoztak otthonukból, ám azóta sem tudni, hol lehetnek.
Közel fél hónapon át pótlóbuszok járnak majd az 59-es villamos vonalán.
Megjelent az Auchan legfrissebb katalógusa, melyben ismét remek akciókkal várják vásárlóikat.
A BKK emlékeztette az utasokat, rövidesen egy új funkcióval bővül a BudapestGO app.
Fördős Zé a celeblista tizennegyedik, Istenes Bence az ötödik, Lilu pedig a harmincnyolcadik helyére került.
Kellemes, napsütéses péntek vár ránk, és a hőmérséklet is maximum 27 fokig kúszik majd fel.
A rendőrség civil ruhás rendőrei is jelen lesznek a fesztiválon.