A vihar több területen is problémát okoz, többek között a vasút-közlekedésben is.
Egy egészen abszurd történet közelít a végéhez, aminek főszereplője egy biatorbágyi férfi, aki a saját albérlőjét gyújtotta fel.
Elsőre azt gondolnánk, hogy a kötelező maszkviselés miatt jelenleg a maszkok gyártóinak van a legnagyobb forgalma és bevétele, de most úgy tűnik, hogy a gumikesztyűkben van a pénz.
Az Aldi üzletlánc hétfőn bejelentette, hogy a továbbiakban hétköznap és szombaton korábban nyitnak, vasárnap pedig később zárnak a korábbi vészhelyzeti nyitvatartáshoz képest – írja a Napi.hu.
November 17-én világszerte a korábban születő kisbabákat, az inkubátor mellett álló és gyermekükért aggódó szülőket, valamint a kórházakban dolgozó szülész-nőgyógyászokat, szakorvosokat és ápolókat ünnepeljük.
A koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért koncentrációja alapján a 46. hét után további jelentős emelkedésre lehet számítani a fertőzöttek napi növekményében.
Ismeretlen tettes ellen indított nyomozást lopás gyanújával a BRFK.
A magyar hadsereg is rendületlenül dolgozik, segítvén a rendőri erőket, valamint az egészségügyi rendszert, mint arról korábban már beszámolhattunk.
Az országos tisztifőorvos egy „extrém terhelésről” beszélt, ami most a magyar egészségügyi rendszerre nehezedik, különösen ezekben a napokban és hetekben.
Az országos tisztifőorvos is hangsúlyozta, a kemény és megfeszített munka ellenére vannak olyan helyzetek, amikor egy koronavírus-beteget már nem lehet megmenteni.
Sokan megfertőződtek ebben a bizonyos otthonában, de csak egy embert kellett kórházba szállítania a mentőknek, addig hárman elhunytak.