Kiszivárgott a Facebook tiltólistája, ezek a magyar szervezetek szerepelnek rajta

Unsplash/Solen Feyissa
not image

Kornis Vivien

2021. október 13. - 22:03

A Kuruc.info és a Nyilaskeresztes párt mellett több magyar zenekar is szerepel a Facebook tiltólistáján.

Csak idén eddig több mint négyezer profilt – személyeket és szervezeteket egyaránt – tiltott le a Facebook többek között terrorizmussal, gyűlölet-bűncselekményekkel vagy más bűncselekményekkel való kapcsolatuk miatt. Az ezekről a profilokról szóló listát az Intercept szerezte meg, és magyar szervezetek is megtalálhatók rajta – számolt be a Telex a Gizmondóra hivatkozva. 

A kitiltások alapja súlyosság szerint három sávba került a Facebook rendszere szerint, ezek közül a legfelső, a legsúlyosabb sávba került személyek és oldalak “súlyos offline károkozás” miatt kerültek tiltásra, vagyis civilek ellen elkövetett erőszakos cselekmények, szervezett bűnözés valamint  „védett tulajdonságokon alapuló károkozás” okán. Ebbe a sávba tartoznak a terroristák és a terrorszervezetek, és ezen csoportok és személyek dicsérete vagy támogatása a tartalom eltávolítását vonja maga után. 

A második sávban az “erőszakos, nem állami kötődésű” elkövetők tartoznak, a lap szerint ilyenek például a szír polgárháború lázadói. Az ezekkel a személyekkel, szervezetekkel kapcsolatos, erőszakhoz nem köthető dicséretet ugyan megengedi a Facebook, de minden más tartalom eltávolításra kerül. A harmadik, vagyis a legenyhébb sávba azok a profilok kerülnek, amelyek megsértették a Facebook gyűlöletbeszédre vagy veszélyes szervezetekre vonatkozó irányelveit, esetleg “offline erőszak elkövetésének szándéka” érhető tetten rajtuk, viszont „korábban nem feltétlenül követtek el erőszakot, vagy védett tulajdonságaik alapján nem feltétlenül szorgalmaztak erőszakot mások ellen”.

Az Intercept listáján szereplők csaknem 54 százaléka terrorizmushoz köthető, több mint 23 százalékuk paramilitáris társadalmi mozgalomnak, 17 százalékuk gyűlöletcsoportnak, csaknem 5 százalékuk bűnözőnek, és kevesebb mint 1 százalékuk erőszakos nem állami szereplőnek tekinthető.

A listán 29 magyar vonatkozású profil szerepel, mindegyikük a “gyűlölet” kategória alá esik. Többek között a még 2017-ben kitiltott Kuruc.info, a Nyilaskeresztes Pár, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (mely valamiért horvát néven, Omlandinski pokret 64 županije-ként szerepel), és számos zenekar, mint a Divízió 88, az Egészséges Fejbőr, a Magozott Cseresznye, a Nimród, az  Oi-Kor, a Romantikus Erőszak és a Titkolt Ellenállás kapott helyet.