Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Újabb rendkívüli közleményt adott ki a MÁV az érintett vasútvonalról

Újabb rendkívüli közleményt adott ki a MÁV az érintett vasútvonalról

Hétfő délutánra sikerült elhárítani azt a váltóhibát, amely délelőtt komoly fennakadásokat okozott az Újszász–Szolnok vasúti szakaszon, és több vonalon is késéseket eredményezett.

További Hírek

Nem unatkoznak a balatoni vízirendőrök: egy nap, öt mentés

Nem unatkoznak a balatoni vízirendőrök: egy nap, öt mentés

Szombaton a másodfokú viharjelzés ellenére is akadtak merész fürdőzők, ám a vízirendőrök szerencsére időben érkeztek.

Brutálisan emelkednek az albérletárak, nehéz helyzetbe kerültek azok, akik most kezdik az egyetemet

Brutálisan emelkednek az albérletárak, nehéz helyzetbe kerültek azok, akik most kezdik az egyetemet

Szakértők szerint az évvel ezelőtti árakhoz képest mintegy 25-30 százalékkal drágultak az albérletek Magyarországon, azok pedig, akiket felvettek egyetemre és most veszik ki első albérletüket, nagyon nehéz helyzetben vannak.

A jövő hét folyamán mérséklődik a hőség, és egy ideig nem is tér vissza

A jövő hét folyamán mérséklődik a hőség, és egy ideig nem is tér vissza

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mit hoz majd a hidegörvény, mivel cselesen mozog, így a csapadék valószínűségét is elég nehéz megjósolni, de hőség egy időre garantáltan eltűnik.

Rendőrök elől menekült Tatabányán, másik rendőrautónak nekiütközve állt meg

Rendőrök elől menekült Tatabányán, másik rendőrautónak nekiütközve állt meg

Az autó rossz műszaki állapotban volt, a benne utazók nem voltak bekötve, és még kábítószert is találtak náluk

Egyre nehezebb eladni a családi házakat, hónapokig is eltarthat a folyamat

Egyre nehezebb eladni a családi házakat, hónapokig is eltarthat a folyamat

Bár országos szinten csökkent a kereslet, néhány megye esetében azonban 5-6, illetve 12 százalékos fellendülést tapasztaltak.

Egy harmadik motoros is meghalt vasárnap, őzzel és egy autóval ütközött

Egy harmadik motoros is meghalt vasárnap, őzzel és egy autóval ütközött

Pár óra leforgása alatt három motoros is életét vesztette a magyar utakon, és még mindig nincs vége a napnak.

Elképesztő magasak az európai gázszámlák

Elképesztő magasak az európai gázszámlák

Stockholmban akár 145 ezret is fizethet egy átlagos család. 

Varga Judit: „Nem a háború, hanem a szankciók hozták a legnagyobb áremelkedést”

Varga Judit: „Nem a háború, hanem a szankciók hozták a legnagyobb áremelkedést”

A magyar igazságügyi miniszter is azon a véleményen van, hogy nem a háború, hanem a szankciók hozták a legnagyobb áremelkedést, és nemcsak Magyarországon.

A Jobbik is népszavazást kezdeményez Magyarország EU-tagságáról

A Jobbik is népszavazást kezdeményez Magyarország EU-tagságáról

Habár a párt álláspontja szerint "Magyarországnak az Unióban a helye", nem tudni, hogy elemezték-e a Brexit előzményeit.