Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Radioaktív por hullik Franciaországra azután, hogy atomfegyvereket teszteltek Afrikában

Franciaország az 1960-as években nukleáris teszteket hajtott végre Gerbois Bleue fedőnéven a Szaharában, melyek során összesen négy atombombát robbantottak fel 14 hónap leforgása alatt Algériában.

A síita iszlám egyik szent városába látogatott el Ferenc pápa Irakban

Ferenc pápa pénteken érkezett meg Irak fővárosába, Bagdadba, ahol történelmi négynapos iraki látogatását kezdte meg.

Hivatalosan is útnak indult a NASA Perseverance marsjárója

A vörös bolygó részletes kutatására kifejlesztett egység megkezdte hosszú hónapokig tartó misszióját.

Ilyen, amikor Gáspár Győzi extra-komoly, és jól áll neki

Győzike újabb gondolatokat osztott meg magáról, magáról az életről, amit egy igen komoly képpel párosított össze.

Sarka Kata csajos délutánt tartott, ezt ütötték össze

Kata egy jó kis délutánt töltött együtt a barátaival, ami nemcsak a pihenésről szólt, hiszen nagy munkában voltak a csajok.

OLED kijelzők érkezhetnek az iPad Pro-hoz és a MacBook Pro-hoz 2022-ben

Az Apple azután, hogy beépítette saját fejlesztésű M1-es chipjeit az új MacBook Air és MacBook Pro készülékekbe, kijelzőfronton is változtatni kíván a korábban megszokott egységekhez képest.

Illegális bulit próbált leállítani egy rendőr, cserébe kiütötték

Újabb bulira próbáltak lecsapni a rendőrök Nagy-Britanniában, ahol meglehetősen nagy problémát okoz a nagy létszámú rendezvények megtartása az ország különböző pontjain. A legújabb eset London déli részén történt, és személyi sérülés is történt.

Még a hideg is kiráz, úgy énekli Cserháti Zsuzsát Tóth Andi (videóval)

Rengeteg tehetség szorult ebbe a fiatal lányba, aki ezúttal Cserháti Zsuzsától adott elő egy dalt, és ismét egészen lenyűgöző volt.

Bizarr körülmények között zajlott egy erőszaktevő tárgyalása Indiában

Egy kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak vádlottjától kérdezte meg a bíróság, hogy el kívánja-e venni feleségül az áldozatot, majd nem rendelték el letartóztatását, mivel közalkalmazott.

Starbase-re akarja keresztelni az egyik texasi települést Elon Musk

A dél-afrikai származású amerikai üzletember a SpaceX tesztrepüléseinek helyszínéül szolgáló kisváros átnevezését célozta meg.

Kiberbertámadás érte Csehországot, érzékeny adatok kerültek veszélybe

Kibertámadás érte Csehország Szociális és Munkaügyi Minisztériumát csütörtökön éjjel.

Pálcika nélküli koronavírustesztet fejlesztettek ki Hollandiában

Általában a koronavírus-tesztek úgy zajlanak, hogy egy gyapotpamacsot az ember száj- vagy orrnyílásán keresztül egy pálcikával az ember garatáig nyomnak és az innen vett kenetből mutatják ki a vírus jelenlétét.

Pordán Petra még mindig lenyűgözően néz ki és Eminemre teker

A híres rádiós is dolgozik azon, hogy a teste minél jobb formába kerüljön, mert már nincs sok hátra a nyári időszakig.

„Teljesen megváltoztatta” a koronavírus az apát, aki elkapta a betegséget és pár nap múlva megölte magát

Ben özvegye szerint a koronavírus indította el azt a mentális krízist, ami miatt férje végül megölte magát: „Soha nem akart minket itt hagyni, sose tett volna ilyet. Ezt akarjuk, hogy az emberek tudják, hogy ez nem a mi Benünk tette volt.” A fétfi, akinek saját vállalkozása volt, akkor kapta el a betegséget, amikor két barátjával […]

Egy hét alatt 18 ezer földrengés történt Izlandon, hamarosan óriási vulkánkitörés várható

Bár Izlandon meglehetősen gyakori jelenségnek számítanak a földmozgások, az ország lakosai az elmúlt hetekben nem voltak felkészülve arra, hogy szinte minden órában megremeghet lábuk alatt a talaj.