Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Erőszakosan fogdosta betegét egy budapesti orvos

Vizsgálat helyett erőszakosan fogdosta betegét egy fővárosi orvos, aki ellen időközben befejezték a nyomozást, és megtörtént a vádemelési javaslat.

Erőszakosan fogdosta betegét egy budapesti orvosFotó: Unsplash
Bűnügy

Takács Petra

Szerkesztő

Az ügy 2021-ig nyúlik vissza, amikor is egy nő július 21-én lábzsibbadása és a lábában lévő bizsergő érzés miatt elment egy fővárosi szakorvosi rendelőbe. A rendelő háziorvosi ügyeleten lévő orvosnak elmondta a panaszait, majd ezt követően az orvos megkérte a nőt, feküdjön fel a kezelőágyra.

Vizsgálat helyett orvosi hivatásából eredő hatalmi helyzetével visszaélve fogdosni kezdte. A nő viszont ellenállt, mire az orvos jelezte, befejezte a vizsgálatot, és mindenfajta ellátás nélkül hazaküldte a nőt, aki bepanaszolta a doktort.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának nyomozói az eset miatt büntetőeljárást indítottak, amely során a jemeni állampolgárságú orvost szexuális kényszerítés bűntett és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe is vették – írja a rendőrség.

Az is kiderült, hogy a férfinak 2020. január 1. óta nem volt érvényes praxisengedélye. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.

Riasztó számok, dominóként dőlnek be a német cégek

Riasztó számok, dominóként dőlnek be a német cégek

A német gazdaság recessziós időszakában minden eddiginél magasabbra, 22,4 százalékkal emelkedett a vállalati fizetésképtelenségek száma 2024-ben, ami a 2015-ös év óta nem tapasztalt szintet ért el.

Folytatódnak a földrengések a nápolyi szupervulkán térségében

Egyre fokozódik a nyugtalanság Dél-Olaszországban, miután a Nápolytól nyugatra fekvő Flegrei-mezők térségében újabb földrengések rázták meg a területet, köztük egy 3,9-es erősségű rengés, amely szombat délután következett be.

Rekordmagas járványgörbe után már az enyhülés jelei mutatkoznak

A március eleji adatok szerint jelentősen mérséklődött a légúti megbetegedések száma Magyarországon, azonban még mindig közel háromszázezer ember kereste fel orvosát ilyen panaszokkal.