Gyakrabban jelentkeznek nőknél az elhúzódó covid-szindróma tünetei

A leggyakoribb hosszan fennálló panasz a fáradtság és az izomgyengeség volt, de a gyógyult betegek egyharmada folyamatos légszomjra panaszkodott. 12 hónap után a COVID túlélőknek jóval több problémájuk volt a mobilitással, a fájdalmakkal, diszkomfort érzéssel, szorongással és depresszióval, saját megítélésük szerint alacsonyabb volt az életminőségük, mint a COVID-mentes kontroll személyeknek – olvasható az OTSZ Online cikkében.

A The Lancet-ben augusztus végén megjelent kínai tanulmány szerint bár a legtöbben jól gyógyulnak, egyes betegeknél, különösen azoknál, akik a súlyos állapotuk miatt részesültek kórházi kezelésben tartósan egészségügyi problémák maradnak fenn. Soron kívül Vasárnap sem lesz túl baráti az időjárás

A leggyakoribb hosszan fennálló panasz a fáradtság és az izomgyengeség volt, de a gyógyult betegek egyharmada folyamatos légszomjra panaszkodott. 12 hónap után a COVID túlélőknek jóval több problémájuk volt a mobilitással, a fájdalmakkal, diszkomfort érzéssel, szorongással és depresszióval, saját megítélésük szerint alacsonyabb volt az életminőségük, mint a COVID-mentes kontroll személyeknek.

Dr. Bin Cao (Capital Medical University, Bijing) és munkatársai a wuhani kórházból 2020. január 7. és május 29. között elbocsájtott 1276 COVID-os beteg adatait vizsgálták (átlagos életkor 59 év, 53%-uk volt a férfi) az elbocsájtás után 6 és 12 hónap múlva. A betegség súlyosságától függetlenül idővel sok tünet oldódott, azonban az akut betegség után 12 hónappal a betegek 49%-ánál észleltek még fennmaradó tüneteket, a 6 hónapos értékelésnél azonban a panaszokkal élők aránya még 68% volt. A leggyakoribb tünetként jelentkező fáradtság és izomgyengeség 6 hónap után a betegek 52%-ában, 12 hónap után a betegek 20%-ában állt fenn.

A nőknél – a férfiakhoz képest – 1,4-szer gyakrabban jelentkeztek ezek a tünetek. Az akut fázisban kortikoszteroidokkal kezelt betegeknél 12 hónap után 1,5-ször gyakoribb volt a fáradtság és az izomgyengeség azokhoz képest, akik nem kaptak kortikoszteroidokat.

12 hónapnál a betegek 30%-a panaszkodott nehézlégzésről – kissé többen, mint 6 hónapnál (26%). A nehézlégzés jóval gyakoribb volt azoknál, akiknél az akut fázisban gépi lélegeztetést kellett bevezetni (39%), azokhoz képest, akiknél nem volt szükség erre (25%). A 6 hónapos ellenőrzésnél 349 betegnél végeztek légzésfunkciós próbát, 244 betegnél a 12. hónapban ezt meg tudták ismételni.

E betegek legtöbbjénél a spirometriás értékek egy év múltán a normál tartományban voltak. Viszont a tüdő diffúziós működészavara egy év után a mérsékelten súlyos COVID-os betegek 20-30%-ánál, a súlyos, kritikus COVID-os betegek 54%-ánál fennmaradt, a nőbetegeknél csaknem háromszoros volt a tüdők diffúziós eltérése a férfiakhoz képest. Fél év elteltével 186 betegnél, 12 hónapnál 118 betegnél abnormális tüdőket írtak le CT-n. Ezek az eltérések idővel javultak, de a súlyos COVID-os betegek 76%-ánál még 12 hónap után is láthatóak voltak a „tejüveg-szerű” eltérések.

A COVID fertőzés előtt munkával rendelkezők 88%-a a betegségből való felépülés után ismét dolgozott, de csak 76%-uk tért vissza eredeti munkakörébe, a többiek kisebb megterheléssel és felelősséggel járó munkát választottak. Az eredeti munkájukhoz vissza nem térők 32%-a csökkent fizikai képességére hivatkozott, 25% nem volt kedve visszamenni, 18% állástalanná vált.

Mint az több egyéb vizsgálatból is látszik a COVID a mentális egészségre is hatással van. Itt 12 hónapnál egy kicsit gyakoribb volt a depresszió, mint 6 hónapnál (23% vs 26%), és ez az arány jóval magasabb volt annál, amit a nem COVID-os felnőtteknél tapasztalunk (5%). A nők kétszer olyan gyakran panaszodnak depresszióra és szorongásra, mint a férfiak.

A tanulmány szerzői sem tudják a magyarázatát annak, hogy nem teljesen értjük, hogy egy év után miért nagyobb arányú a depresszió, mint fél év elteltével, elképzelhetőnek tartják, hogy a vírusfertőzés kiváltotta  biológiai folyamatnak vagy a szervezet immunválaszának következménye. De összefügghet a szociális érintkezések csökkenésével, a magányossággal, a nem megfelelő testi gyógyulással, vagy a foglalkoztatottság – betegséggel összefüggő – elvesztésével. Ennek pontosabb megértéséhez nagyobb vizsgálatokra lenne szükség.

A szerzők felhívják a figyelmet, hogy az eredmények egyetlen kínai kórház egy kisebb betegcsoportját tükrözik, akik közül csak kevesen álltak intenzív kezelés alatt (1276 betegből 94-en, azaz 7,4%).

A The Lancet szerkesztőségi közleménye sürgeti a tudományos és orvosi közösségek összefogását a long-COVID tüneteket mechanizmusának és pathogenezisének tisztázása céljából.

Célszerű lenne felmérni a betegség helyi- és globális mértékét, pontosabban meghatározni a kockázatnak kitett személyeket, tanulmányozni a vakcinák általános állapotra való hatásait és randomizált vizsgálatok segítségével hatásos kezeléseket találni. Az egészségügyi szolgáltatóknak fel kellene mérni a long-COVID betegség költségeit, egyénre szabott, beteg-orientált célokat kialakítani, a fizikális, a kognitív, a szociális és a foglalkoztatást is magába foglaló megfelelő rehabilitációt biztosítani.