A magyar miniszterelnök sok fizikai munkát végzett fiatalon, még mielőtt politikusi pályát választott volna.
A meglehetősen érdekes felvételek azután készültek, hogy a Nemzetközi Űrállomáson egy nagyobb felbontású kamerát telepítettek a fedélzetre.
Naprendszerünk vörös bolygója kétségkívül az egyik legintenzívebben tanulmányozott égitest – a tervezésben lévő emberi missziókon kívül már megannyi expedíciót indítottak a felszínére.
Lélegzetelállító fényképet tettek közzé a NASA honlapján, amelyen az esti fényekben pompázó fővárosunk látható.
Kutatók azt állítják, hogy az emberi léthez nélkülözhetetlen körülmények a Naprendszeren kívül lévő planétákon is megtalálhatóak, ezeket pedig egy új módszer segítségével határozhatják meg.
A tudósok rendkívül érdekes felfedezéseket tettek az elmúlt napokban.
A meglepő döntés annak ellenére született meg, hogy a Nemzeti Óceán- és Atmoszférakutató Társaságon és a korábbi víz alatti missziókat vezető veteránokon kívül még az ír hatóságok is élesen kritizálták a Titanic maradványainak bolygatását.
A francia Florian Barjot egy korszakalkotó ötlettel állt elő, amellyel biztonságosan újraindíthatnák a légi közlekedést.
A kutatók szerint a mesterséges szem élesebb éjjeli látást biztosíthat majd.
Április végén az OpenAI nyilvánossá tette a Jukebox forráskódját, amellyel több mint 9 ezer zenekar és előadó stílusjegyét ötvözve lehet saját remixeket és mashupokat készíteni.
A koronavírus-járvány okán elrendelt egészségügyi óvintézkedések sokakból kihozták a kreativitást, és vannak, akik megoldásaikban komoly pénzt is látnak.