Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Újabb rendkívüli közleményt adott ki a MÁV az érintett vasútvonalról

Újabb rendkívüli közleményt adott ki a MÁV az érintett vasútvonalról

Hétfő délutánra sikerült elhárítani azt a váltóhibát, amely délelőtt komoly fennakadásokat okozott az Újszász–Szolnok vasúti szakaszon, és több vonalon is késéseket eredményezett.

További Hírek

Fekete-Győr András szerint tartanak a tanároktól, a diákoktól és a szülőktől

Fekete-Győr András szerint tartanak a tanároktól, a diákoktól és a szülőktől

A Momentum egykori elnöke, aki továbbra is politizál, ezúttal a pedagógus-tüntetések kapcsán szólalt meg, és azt mondta, tartanak a tanároktól, a diákoktól és a szülőktől.

Dobrev Klára elmondta, mit csinálna egy baloldali kormány az élelmiszer-drágulással

Dobrev Klára elmondta, mit csinálna egy baloldali kormány az élelmiszer-drágulással

Gyurcsány Ferenc felesége szerint csak idén 36 milliárd forinttal keresett többet az állam az élelmiszerek áfáján, mint egy évvel korábban.

Már nem csak a DK-sok bíznak Dobrev Klárában

Már nem csak a DK-sok bíznak Dobrev Klárában

Legalábbis Niedermüller Péter szerint, aki úgy véli, hogy az „árnyék-miniszterelnök” a legalkalmasabb az ország vezetésére.

Ezúttal a rezsiárak kapcsán Gyurcsányozott egy jót a Fidesz

Ezúttal a rezsiárak kapcsán Gyurcsányozott egy jót a Fidesz

A brüsszeli szankciók, a dollár, és a rezsicsökkentés került a középpontba.

Nagy Feró örül, hogy Orbán Viktor a miniszterelnök: „Ő vigyáz ránk”

Nagy Feró örül, hogy Orbán Viktor a miniszterelnök: „Ő vigyáz ránk”

Nagy Feró továbbra is teljes vállszélességgel támogatja Orbán Viktort, szerinte a miniszterelnök a megfelelő ember arra, hogy Magyarországot irányítsa.

Nyitrai: a kormány megvédi a nyugdíjakat és azok vásárlóerejét

Nyitrai: a kormány megvédi a nyugdíjakat és azok vásárlóerejét

A miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos a Magyar Nemzetnek adott interjújában jelentette ki, hogy szerinte a kormány "minden körülmények között arra törekszik, hogy megőrizze a nyugdíjak vásárlóértékét és megvédje a juttatásaikat".

Gulyás Gergely: „meg kell törni Trianon átkát”

Gulyás Gergely: „meg kell törni Trianon átkát”

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Béke - A nemzetek felett című dokumentum-játékfilm keddi budapesti díszbemutatóján szólalt fel.

Márki-Zay: a Fidesz politikája besározásra, hazugságra és mocskolódásra épül

Márki-Zay: a Fidesz politikája besározásra, hazugságra és mocskolódásra épül

Márki-Zay Péter újabb kritikákat öntött a Fidesz nyakába, és azt mondja, hogy az adathalászoktól sem védik meg a gyermekeket, miközben várja a felelősök névsorát.

Lemondott Palkovics László, ez állhat a döntés mögött

Lemondott Palkovics László, ez állhat a döntés mögött

A hírek szerint a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetőjének lemondását Orbán Viktor miniszterelnök is elfogadta.

Az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítása

Az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítása

Újabb fontos nap az Országgyűlésen, ami alatt az az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítása is téma lesz.