Az amerikai légierő azért nem tudja egyelőre kivonni a legendás A-10 Thunderbolt II repülőgépet, mert a tervezett utód, az F-35A Lightning II üzemeltetése jóval drágább, miközben több bevetést igényel és alacsonyabb hadrafoghatósági mutatókkal rendelkezik.

Bár az A-10-es évtizedek óta szolgál, egyetlen repült órája mindössze körülbelül 6000 dollárba kerül, ami töredéke az F-35A mintegy 35 ezer dolláros óránkénti költségének, így a különbség közel hatszoros.

Még mindig hatékony

A döntés súlyát jelzi, hogy 2026 áprilisának végén Troy Meink légierő-miniszter megerősítette, a típus kivonását 2030-ig elhalasztják, ami éles fordulat az eredeti, 2026-os leállítási tervhez képest. Ennek értelmében három repülőszázad még évekig hadrendben tartja a Warthogot, különösen azért, mert az iráni műveletek során bizonyította sokoldalúságát és megbízhatóságát – írja a SlashGear.

Az Epic Fury hadművelet keretében az A-10-esek iráni gyorsnaszádokat támadtak a Hormuzi-szorosban, közvetlen légi támogatást nyújtottak Irak és Szíria felett, április 3-án pedig iráni légtérbe is behatoltak, hogy segítsenek egy lelőtt F-15E Strike Eagle személyzetének kimentésében. Mindez komoly szerepet játszott a döntésben, ugyanakkor a háttérben részletes költségszámítások is állnak.

G

Kövess minket a Google-ben

Legyen a Liner a követett forrásod

Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.

Beállítom

A repült órára vetített költségkülönbség ugyanis csak az egyik tényező, mivel a bevetések számát is figyelembe kell venni. A Project on Government Oversight által megszerzett, részben kitakart légierős összehasonlító jelentés szerint az F-35-nek több bevetésre van szüksége ugyanannyi célpont megsemmisítéséhez, mint az A-10-nek, így nemcsak az óradíj magasabb, hanem a szükséges repülések száma is nagyobb. Ez összességében tovább növeli az üzemeltetési különbséget a két típus között.

Nagyok a különbségek

A fegyverterhelésben is jelentős eltérés mutatkozik, ami közvetlen hatással van a hatékonyságra. Egy teljesen felfegyverzett A-10 egyszerre 16 darab GBU-39 kis átmérőjű bombát hordozhat, miközben az F-35 lopakodó konfigurációban, belső fegyverterében csupán 8-at. Emellett a gépágyúk kapacitása is beszédes, hiszen a Warthog GAU-8/A rendszere mintegy 1174 darab 30 milliméteres lőszert tárol, míg az F-35A GAU-22 fegyverének tárkapacitása körülbelül 182 lövedék. Közelharci támogatás esetén ez a különbség meghatározó.

A hadrafoghatósági adatok szintén az A-10 javára billentik a mérleget, mivel a 2024-es pénzügyi év hivatalos statisztikái szerint az F-35A bevethetőségi rátája 51,5 százalék volt, míg az idősödő A-10-esek esetében ez az arány elérte a 67 százalékot. Ez azt jelenti, hogy adott napon az F-35-ös flotta közel fele nem feltétlenül alkalmas azonnali bevetésre, ami jelentős stratégiai tényező.

A Warthog egyszerű, robusztus kialakítása

A Warthog egyszerű, robusztus kialakítása szintén hozzájárul az alacsony üzemeltetési költségekhez és a túlélőképességhez. A típust 1976-ban állították szolgálatba, a gyártás pedig 1984-ben zárult le, miután a marylandi Hagerstownban működő Fairchild Republic üzemben összesen 715 példány készült.

Jelenleg mintegy 162 gép áll hadrendben, amelyek hátsó törzsrészén magasan elhelyezett TF34 hajtóművek csökkentik a kézifegyverek tüzének kockázatát, a pilótát titán páncélkapszula védi, a hétcsövű 30 milliméteres GAU-8/A Avenger Gatling gépágyú pedig percenként körülbelül 3900 lövést ad le, létrehozva a jellegzetes „brrrt” hangot.

A típus fenntartása hosszú távon egyre nehezebb, mivel az évtizedek során végrehajtott korszerűsítések költségesek voltak, új példányok pedig több mint negyven éve nem készülnek. A kiszolgáló infrastruktúra fokozatosan leépül, Utah államban a Hill légibázison idén megszűnt a nagyjavítási kapacitás, április elején pedig a Davis-Monthan bázison végzett az utolsó A-10-es pilótaképző osztály. Bár hivatalosan továbbra is az F-35 számít a típus utódjának 2030 után, a jelenlegi számok jól mutatják, miért bizonyul rendkívül nehéznek a legendás csatarepülőgép leváltása.