Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Rogán: ha Judit ezeket komolyan gondolta, akkor finoman szólva alaptalan dolgokat állított

Rogán: ha Judit ezeket komolyan gondolta, akkor finoman szólva alaptalan dolgokat állított

Rogán: ha Judit ezeket komolyan gondolta, akkor finoman szólva alaptalan dolgokat állított
Fotó: MTI/Kovács Attila

Mint mondta, a volt igazságügyi minisztert is megkérdezte erről, aki elmondása alapján „abban a szituációban már bármit elmondott volna, csak hogy szabaduljon a férjétől”.

Rogán Antal nemrégiben interjút adott, amelynek során egyebek mellett arról is kérdezték, miért mondhatta Varga Judit a Magyar Péter által bemutatott hangfelvételen, hogy az ő embereik belenyúltak ügyészségi dokumentumokba. Erre a miniszter úgy felelt: „Ha Judit ezeket komolyan gondolta, akkor finoman szólva alaptalan dolgokat állított”.

A cikk a videó után folytatódik

Ezt követően hozzátette: „De megkérdeztem erről utána, és azt mondta, hogy értsem meg, abban a szituációban már bármit elmondott volna, csak hogy szabaduljon a férjétől”. Elmondása szerint ő ezt a magyarázatot elfogadja, „főleg utólag, sok dolog ismeretében, amit a volt férjéről tudni kell”. Mint ismert, a volt igazságügyi miniszter korábban megdöbbentő dolgokat árult el férjéről.

A Hajdú Péternek adott exkluzív interjúban elmondta, házasságát egy ideje pokolként élte meg Magyar Péter mellett, sokan azonban nem hittek neki, míg mások azonnal mellé álltak, köztük a Fideszből is, a Tisza Párt vezetője viszont mindent tagad. Visszatérve a hangfelvételre, a 444 azt is megemlítette Rogánnak, hogy a Schadl-ügy nyomozati anyaga szerint egy Grécs László nevű orvos arról beszélt, hogy 35 éves nagy üzletről beszélgetett „Tónival, Barbarával és Ádámmal”.

Ennek kapcsán a miniszter úgy fogalmazott, hogy az ő lelkiismerete nyugodt, mivel nem vett részt ilyen beszélgetésben, s magyarázata szerint alaptalanul hivatkoztak rá. „Amióta felügyelem a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat, van módom látni, hogy hányan hivatkoznak rám és másokra olyan emberek, akik azt sem tudom, hogy kicsodák” – mondta Rogán Antal.