Zelenszkij: Ukrajna nem ismeri el az orosz megszállás alatt álló területeket
Az ukrán elnök egyértelművé tette országa álláspontját.
Volodimir Zelenszkij kijelentette, Ukrajna semmilyen körülmények között nem fogja elismerni az Oroszország által elfoglalt területeket, és egy esetleges tűzszünet során sem fog engedni ebből.
„Ez a mi függetlenségi harcunk”
– hangsúlyozta az ukrán elnök.
Hozzátette, az ukrán nép és a katonák életüket áldozták a megszállt területekért, és ezt senki sem felejtheti el. A Sky News szerint hangsúlyozta:
„Ez a legfontosabb vörös vonal, melyet soha nem engedünk elfelejteni”
(A cikk folytatódik az ajánlott cikkek után →)
Zelenszkij kijelentései arra a hírre is reflektálnak, hogy Marco Rubio megerősítette, valóban folytattak tárgyalásokat a területi engedményekről.
Az ukrán elnök azonban hangsúlyozta, partnereik határozott lépéseket ígértek, beleértve az Oroszország elleni szankciókat és a katonai támogatást, amennyiben Moszkva nem egyezik bele a megállapodásba.
A tűzszünet esélyeiről szólva Zelenszkij figyelmeztetett, Moszkva erőteljes információs nyomást gyakorol: véleménye szerint az oroszok mindent meg fognak tenni, hogy éket verjenek Ukrajna és az Egyesült Államok közé. Végezetül kijelentette:
„Mi a helyzet deeszkalációja felé haladunk, de készen kell állnunk a szokásos orosz manipulációkra”