Az orosz belügyminisztérium azt is elárulta, hogy mind a négy terrorista, akit elfogtak, külföldiek, nem a honfitársaik.
A tajvani belügyminisztérium szerint 11 városban és megyében legalább 7113 embert evakuáltak.
Dr. Anthony Fauci már többször is ellentmondásba keveredett a kérdést illetően.
Arra figyelmeztették az autótulajdonosokat, hogy legyenek óvatosak, de ez a lítium-ion akkumulátorral ellátott elektromos golfkocsikra, robogókra és kerékpárokra is vonatkozik.
Negin Bagheri és Elnaz Mohammadi hároméves börtönbüntetést kaptak, ám ha minden jól megy, abból csak egy hónapot kell a rácsok mögött tölteniük.
Azt javasolták a lakosságnak, hogy maradjanak otthonaikban az ítéletidő idejére.
A mentőszolgálatok perceken belül a helyszínre értek, de már nem tudtak segíteni, az áldozat a helyszínen életét vesztette.
Kiemelte, Magyarország csodálatos emberei szerencsések, hogy az övék Orbán Viktor.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége mélyen elítéli a történteket, egyúttal példaértékű büntetést követel az elkövetőkre.
Egyre több hasonló eset történik, súlyos diplomáciai gondokhoz vezetett a Korán meggyalázása.
Véleménye szerint ezen eszközök használata olyan szokásokat alakíthat ki a fiatalok körében, amelyek dohány- és nikotinfüggőséghez vezethetnek, de más probléma is van.