A McDonald’s képviseletében eljáró ügyvéd szerint a fennálló problémák miatt hozták meg ezt a döntést.
Az emberek az utcára vonultak, hogy tiltakozzanak, ám a demonstráció erőszakba torkollott.
A 16 éves motoros, aki egy rendőrautóval ütközött össze Párizstól nyugatra, életét vesztette.
Összehangolt akció során csaptak le a bűnözőkre.
Hollik István szerint mindeközben Brüsszel vígan finanszírozza a baloldalai szervezeteket.
Bolívia összes bajnoki és nemzeti kupamérkőzéseit törölték a játékosok, edzők és játékvezetők elleni számos korrupciós vád miatt, jelentette be az ország labdarúgó-szövetsége (FBF).
A férfi részegen ült volán mögé, az autóban pedig fogyatékkal élő 12 éves fia is vele tartott.
A történelmi olasz városban útdíjjal sújtanák a turistákat.
Kína valóban komolyan gondolja a drasztikusabb mobilkorlátozást a gyerekek védelme érdekében.
A halálos áldozatok mindegyike katona vagy önkéntes volt.
Sorra kábultak tőle a fiatalok, ezért betiltják a "nevetőgáz" használatát az Egyesült Királyságban.