A rendőrség közlése szerint a tüntetők "illegálisan mozogtak" a Capitolium területén.
Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter hétfőn erős vádakat fogalmazott meg Iránnal szemben.
Egy feldolgozó komplexum egyik üzemében történt a robbanás.
Az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb tragédiájára emlékeznek hétfőn.
Ez kétségkívül az utóbbi évek egyik legsúlyosabb és legtöbb halálos áldozattal járó katasztrófája.
Többek között felkerült a listára a 2010-es haiti földrengés, a 2008-as szecsuáni földrengés és a 2005-ös kasmíri földrengés is.
Naponta legalább 15 turista fordul orvoshoz, miután az éhes tengeri keszegek megharapták őket.
Úgy tűnik az El Niño jövőre is velünk marad, sőt a hatásai a következő hónapokban valószínűleg erősödni fognak.
A gyermek négy nappal azután hunyt el, hogy áramütés érte egy blackpooli szállodában.
Azon gyermekek, akiket szorongással tölt el, ha iskolába kell menniük, ezentúl nem kell személyesen megjelenniük az intézményben, helyettük ugyanis egy robot vesz részt az órákon.
A hírek szerint a kisfiút Techno Mechanicus-nak nevezték el, aki az üzletember 11. gyermeke.