Putyin nagy barátja elutazott Oroszországba, hogy találkozzon három sérülttel.
A férfi életét az mentette meg, hogy a tavaszias időjárásban a jég felpuhult, és a hóra zuhant.
Többen is a vízbe estek, nem sokkal később a parti őrség egyik hajóját küldték oda segíteni.
Az Európai Unió úgy döntött, félmillió eurós segélyt mozgósít a líbiai árvíz károsultjainak.
Továbbra is súlyos a helyzet, az elhunytak száma egyre csak emelkedik.
Az észak-afrikai országban katasztrofális a helyzet.
A 69 éves hölgy volt a középiskola sportfotósa, ám egy focimeccsen véletlenül eltalálták, ő elesett, s beverte a fejét a betonba.
A hatóságok egy szállodaszobában találtak rájuk, ahol több Raspberry Pi-t is le tudtak foglalni.
A férfi az ügyészek szerint egy hidegvérű gyilkosság elkövetését vallotta be az FBI irodájában.
Mark Dickey életét óriási nemzetközi összefogással, egy csapatként sikerült megmenteni. A szakemberek együttműködésének és fáradhatatlan munkájának hála több nap után a felszínre tudták hozni.
Hanoi egyik lakóházában csaptak fel a lángok, melyek sok emberrel végeztek, rajtuk már nem lehetett segíteni.