Gelencsér Timi hálás azért, hogy teljesen más a személyisége, mint Győzikével, akivel egyáltalán nem jön ki.
Az egyik versenyző olyannyira kiakadt a mentorok dalválasztásán, hogy nem volt hajlandó elénekelni azt, és ezt szóvá is tette.
Győzike megkérte a sztárismerősét, hogy tartsák meg az 1 méter távolságot, mivel úgy érezte, szeretne tőle valamit.
Odettnek volt egy furcsa mondata, amire Norbi humorosan reagált, de nem lett belőle vita, jól jött ki a dolog.
Egyre több minden derül ki Hajdú Péter terveiről, olyan dolgok, amikre alapesetben nem számítana az ember.
Juniornak és Kingának volt egy érdekes privát beszélgetésük Pataki Zitáék visszatérésüket követően.
Az Összezárva Hajdú Péterrel legutóbbi adásában szóba kerültek az egykori barátnők, amiknek számában Hajdú Péter messze-messze elhúzott Gundel Takács Gábortól.
Hatalmas meglepetést kapott Guszti és Vivien az RTL Klubtól, amire mindig emlékezni fognak, és nagyon hálásak lehetnek érte.
Kulcsár Edina rövid időn belül ismét elsírta magát Csuti miatt, ezúttal sem sikerült teljes mértékben megbeszélniük a dolgot.
Kabát már számtalan jelmezt viselt magán a Nyerő Párosban, de rendőr még nem volt. Kifejezetten jól áll neki a magyar rendőregyenruha, mindenesetre nemigazán erre koncentrált.
Ennek gyorsan hangot is adott a sztár, miközben Tünde csak segíteni akart neki, de nem ment minden simán.