Az autonóm villanyautókat az utasok kényelmét szem előtt tartva tervezte meg a kínai Geely vállalat.
Furcsa jelenségre hívták fel a figyelmet a csillagászok Naprendszerünk második legnagyobb bolygójának kísérője kapcsán.
Az amerikaiak az Európai Űrügynökséggel együtt egy 187 millió dolláros üzletet kötöttek egy állandó holdbéli telephely kialakításának céljából.
A dél-afrikai származású amerikai üzletember komoly célokat tűzött ki a jövőre nézve.
A Parker Solar Probe ötödször haladt el a forró központi csillagunk mellett.
Fantasztikus felfedezést tettek kutatók az egyik égitesttel kapcsolatban.
A redmondi cég a tengeralattjárókon használt technológiákból merített a korszakalkotó projektjük megalkotásához.
Az emberi történelem során először sikerült rögzíteni egy égitest létrejöttének momentumát.
Hatalmasat nőtt a valószínűsége, hogy a tudósok akár több, Föld-szerű bolygó kezdetleges formáját fedezheti fel a közeljövőben – állítja egy egyetemi kutatócsapat.
A Nemzeti Egészségügyi Intézet és a Fred Hutchinson Rákkutató Központ szakértői szerint „rendkívül ambíciózus” küldetés, hogy sikeres koronavírus elleni védőoltás fejlesztenek januárra, ugyanakkor nem lehetetlen.
Egyelőre még nincsen tudományos konszenzus afelől, hogy mi lehet a leghatékonyabb gyógyszer a koronavírus tüneteinek elnyomására vagy megszüntetésére, ezért az orvosok rengeteg különböző szert kipróbálnak, letesztelve a hatékonyságát.