A Tottenham játékosa tagadja, hogy lázadást szított volna Conte ellen
Miután azzal vádolták Richarlisont, hogy masszív szerepet játszott Antonio Conte távozásában, a játékos is megszólalt.
Antonio Conte vasárnap végül közös megegyezéssel távozott a Tottenham csapatától, miután az elmúlt hetekben látványosan megromlott a viszony közte és a klub között. Úgy tudni, hogy az edző a Southampton elleni 3-3-as döntetlent követően masszív kritikákkal illette játékosait és a klub vezetőségét is.
Az ESPN értesülései szerint Richarlison és Cristian Romero ezt látva ultimátumot adtak a klubnak Conte jövője kapcsán, ám a brazil játékos ezen értesülést csütörtökön a közösségi médiában cáfolta:
„Az, hogy megkérdőjelezik és kritizálják a teljesítményemet, mint játékost, a futball része, és ezt megkaptam. Azonban hazugságokat állítani rólam, ezt nem fogadom el! Mindig is nagyon tiszteltem Contét és az összes edzőmet. Sokat segített nekem, amikor a Spurshoz kerültem, és amikor csak problémánk volt (még ha nyilvános is volt), azt beszélgetés és szakmaiság alapján oldottuk meg, és ezt ő is megerősítheti..”
A játékos hozzátette, soha nem volt egy lázadó típus, épp ellenkezőleg, majd sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem teljesített úgy, ahogy azt az edző elvárta volna tőle. Megjegyezte, amikor Conte távozott, küldött neki egy üzenetet, melyben köszönetet mondott neki mindenért, és a legjobbakat kívánta neki, „mert ezt megérdemli”.