Conte szerint a Tottenham játékosai mind „önzők”
Antonio Conte keményen kritizálta a Tottenham játékosait, a klub tulajdonosait, és még mentalitásukat is, miután szombaton egy utolsó pillanatban kapott büntetővel döntetlen lett a Southampton elleni mérkőzés.
Conte igen nehezen viselte, hogy döntetlen lett a Southampton elleni mérkőzés végeredménye, hiszen a Spurs még 15 perccel a meccs vége előtt 3-1-re vezetett, ám a Southampton két bravúros találattal végül egyenlített, így 3-3 lett a mérkőzés vége.
Ennek köszönhetően a Spurs továbbra is a negyedik helyen áll a tabellán, ám Conte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón játékosai szemére vetette, hogy az elmúlt időszakban minden versenyben alulteljesítettek:
„Nagyon feldúlt vagyok, mert ez már nem az első alkalom, és azt gondolom, ma elmondhatom, hogy ez nincs rendben, mert 3-1-re nyertünk volna és csak 15 perc volt hátra… Nem akarok a technikáról beszélni, mert a hozzáállás hiányzik. Olyan csapat vagyunk, ahol mindenki csak magára gondol… Nem látom a játékosok felelősségérzetét.”
Az ESPN jelentése szerint Conte hangsúlyozta, keményen kell dolgoznia a csapatnak, hogy a helyes irányba haladjanak, kiemelve, hogy ha lemaradnak, ő pedig túl sok „negatív helyzetet és önzőséget” lát, aminek egyáltalán nem örül.
Rámutatott, nagyon frusztrált a kialakult helyzet miatt, ám azt is megjegyezte:
„Őszintén szólva itt az ideje, hogy felelősséget vállaljak magamért, a stábért, a klubért, de a játékosokért is.”