A magasabb fertőzőképességéről tanúskodó, jelenleg elérhető információk alapján globális mértékű aggodalomra ad okot az indiai variáns.
A WHO főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus a hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, a szervezet egy kutatócsapatot fog küldeni Kínába a koronavírus-járvány kitörésének megértése céljából.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerint nem vehető biztosra, hogy a tudósok egy hatékony védőoltás tudnak előállítani a koronavírus ellen, és akár egy egész év kellhet még, mire egyet sikerül kikísérletezni.
Miközben a koronavírus-fertőzöttek száma a 10 millióhoz közeleg, az Egészségügyi Világszervezet aggódik az oxigén-utánpótlás miatt.
Dr. Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egészségügyi vészhelyzetek programjának igazgatója pénteken úgy fogalmazott, nincs egységes definíciója a járvány második hullámának és második tetőpontjának, de vannak bizonyos dolgok, ahol élesen elkülönülnek.
Az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetett, hogy a pandémia a lezárások feloldása ellenére korábban nem látott intenzitással terjed.
Ahogyan mi is beszámoltunk róla, hatalmas áttörést értek el egy brit gyógyszerkísérlet során, a dexametazon nevű szteroiddal, ami az oxigénterápiára vagy lélegeztetőgépre szoruló koronavírus-fertőzöttek körében jelentősen csökkentette a halálozási rátát.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) látva a rekordmennyiségű napi esetszámokat kiadta a legújabb figyelmeztetést, miszerint a koronavírus-járvány egy eddig nem látott, és veszélyes fázisba lépett.
Általában csak a koronavírus tudományos oldaláról szoktunk beszélni, hogy a pandémia legyőzésére csodagyógyszerre, védőoltásra vagy egyéb hasonló eszközre van szükségünk, ám a WHO főigazgatója szerint ez nem minden.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint minden második, vagyis körülbelül egymilliárd gyermek él napi szintű fizikai, szexuális vagy pszichológiai bántalmazás alatt, ami a járvány okozta karantén alatt csak rosszabbá válhatott.
Az Egészségügyi Világszervezet úgy döntött, hogy örök érvénnyel beszünteti a hidroxiklorokinnal kapcsolatos kezeléseket.