Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

A Pfizer vakcinájánál is fokozza az immunitást a késleltetett második dózis

A Birminghami Egyetem és az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) kutatóinak közös tanulmányából derült ki, hogy a Pfizer/BioNTech oltóanyagának késleltetett második dózisa ugyanúgy fokozza a szervezet immunitását a koronavírussal szemben.

Íme, a legígéretesebb vakcina, amiről talán még nem is hallottál

Mivel egyre nagyobb az aggodalom, hogy az egyenlőtlen hozzáférés világszerte meghosszabbítja a világjárványt, az amerikai Novavax gyógyszergyártóra is egyre komolyabb nyomás nehezedik, ám az adatok alapján minden erőfeszítés megéri a fáradtságot.

ENSZ-szakértők: Az Iszlám Állam népirtást követett el a jazidik ellen

Az iraki atrocitásokat vizsgáló ENSZ-csoport vezetője hétfőn bejelentette, hogy "egyértelmű és meggyőző bizonyítékot" talált arra vonatkozóan, hogy az Iszlám Állam szélsőségesei 2014-ben népirtást követtek el a jazidi kisebbség ellen, és elmondta, hogy a militáns csoport sikeresen fejlesztett ki vegyi fegyvereket és használt mustárgázt a jazidik ellen.

Szuperliga: Az UEFA fegyelmi vizsgálatot indít a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen

Az eredetileg a Szuperligában résztvevő 12 klub közül csak ez a három nem határolódott el a szakadár projekttől, amely a játék minden szintjéről hatalmas kritikát váltott ki.

Egy vizsgálat szerint japán cégek közvetlen üzleti kapcsolatban álltak a mianmari juntával

Legalább 10 japán vállalat állt közvetlen üzleti kapcsolatban a mianmari hadsereggel is kapcsolatban álló cégekkel, vagy olyan projektekben vett részt, amelyek a junta számára bevételi forrást jelenthetnek – állapította meg a Kyodo News nyomozócsoportja a közelmúltban.

Egy friss tanulmány szerint az antitestek a fertőzést követő 8 hónapig maradnak szervezetünkben

A koronavírus elleni antitestek a koronavírussal fertőzött betegek vérében a fertőzés után még legalább nyolc hónapig megmaradtak – közölték olasz kutatók kedden.

Kiderült, lehet-e különbséget tenni védett és védettségi igazolvánnyal nem rendelkező munkavállaló között

A védettségi igazolvánnyal kapcsolatban rengeteg kérdés merült fel az elmúlt időszakban, köztük az is, hogy a munkáltató tehet-e különbséget a védettségi igazolvánnyal rendelkező és a dokumentummal nem rendelkező dolgozók között.

Már készül az influenza és koronavírus elleni kombinált vakcina

A Novavax amerikai biotechnológiai cég hétfőn közölte, hogy pozitív eredményeket ért el az influenza- és a koronavírus-vakcina jelöltjeit kombináló oltás preklinikai vizsgálatai során.

Egy olasz nő tévedésből hat adag Pfizert kapott

Egy 23 éves olasz nőt megfigyelés alatt tartanak egy toszkánai kórházban, miután tévedésből hat adagot kapott a Pfizer koronavírus elleni vakcinájából – jelentette az AGI hírügynökség hétfőn.

Miért nem a jelenlegi járvány okozta a legrosszabb évet az emberiség történetében?

A 2020-as év negatív nemzetbiztonsági hírekkel, balesetekkel, gyilkosságokkal, erdőtüzekkel és a koronavírus-járvány pusztításával kezdődött. Sokan azt gondolták volna, hogy ez lehet az emberiség történetének legrosszabb éve, mert a pandémia az egész világot a feje tetejére állította.