Ingyenesen és regisztráció nélkül lehetett felvenni az oltást a hétvégén Szerbiában, emiatt óriási sorok álltak a határokon, hiszen a külfödiek számára is biztosították a lehetőséget.
Az oltások beszerzése csak a kihívások egyik része, ami miatt Indiának is bőven az első vakcina megérkezése előtt reagálnia kell, és nemcsak a saját országa miatt, hanem globális szinten is.
A hét elején Japánban is fontos döntések születtek, és jóváhagyták azt az extra költségvetést, amiből finanszírozni tudják az oltóanyagokat a koronavírus idején.
Egyelőre csak tervek vannak erről, de nagyon problémát jelent az elnök kommunikációja, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.
A legfrissebb jelentések szerint, ha az orosz tudósok valóban olyan jól állnak, mint ahogyan Moszkva mondja, akkor relatíve nagyon hamar győzhetik el a koronavírust.
Nem mindenhol tehetik kötelezővé a koronavírus-oltást, aminek azonban súlyos következményei is lehetnek. Egyes szakértők erősen amellett érvelnek, hogy nagyon is szükségesek ezek az oltások.
Vannak országok, ahol már most döntést hozhattak arról, hogy a kormányok teljesen átvállalják magukra az koronavírus-oltás költségeit, és azok nem fogják terhelni a lakosokat.
Több vakcina – például orosz és kínai fejlesztésű – esetében potenciálisan alacsony lesz a hatékonyság, mivel azokat a hagyományos megfázást okozó vírusokon és ahhoz hasonló vírusokon alapozták
A legkedvezőbb forgatókönyv szerint már hat héten belül meglehet az első brit koronavírus-vakcina, ugyanis rendkívüli módon sikerült meggyorsítani a klinikai teszteket – számolt be róla a Daily Express.
Az eddigiek során főként az AstraZeneca-Oxfordi Egyetem, a Pfizer-BioNTech, a Moderna vagy esetleg a Sinovac és a Sinopharm vakcináiról lehetett elsősorban hallani, ám az olaszok sem kívánnak lemaradni.
Bejelentette szerdán Oroszország miniszterelnök-helyettese, Tatiana Golikova, hogy szeptember végén vagy október elején jóváhagyhatják az egészségügyi hatóságok a második koronavírus elleni vakcinát.