Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

1960 óta nem volt ilyen: csökkent a születéskor várható élettartam hazánkban

A covid miatt 2021-ben 74,3 évre esett vissza a mutató, holott az Eurostat adatai alapján 2020-ban 75,7 év volt ez a szám.

Nagy Márton: az inflációs fordulat valóban kezdetét vette Orbán Viktor jóslata után

Februárban 25,4%-ra mérséklődött az infláció a januári 25,7%-os csúcsot követően, s az elemzők arra számítanak, hogy a következő hónapokban is folytatódhat ez a trend.

Mol Limo: nem éri meg ittasan vezetni, 350 ezerbe kerül ezentúl

Ez abban az esetben is igaz, ha valaki jogosulatlanul vesz igénybe Limót (például a bérlő átadja másnak a volánt).

Érdemes frissíteni: teljesen megújul a Spotify felülete

A cég alapító-vezérigazgatója szerint a frissítéssel egy teljesen új kezdőlap érkezik, amit az alapoktól gondoltak újra, még több interaktív tartalommal.

Kiderült, mindkét irányban három sávos lesz az M7-es Székesfehérvárig

Az ehhez köthető munkálatok megkezdésének pontos időpontját még nem tudni, illetve valószínű, hogy mindez terelésekkel is jár majd, de ha ezentúl kevesebb baleset lesz, mindenképp megéri.

Jó hír, megszűnik az egyik legbosszantóbb hirdetéstípus a YouTube-on

A vállalat azzal magyarázta a döntést, hogy az ilyen hirdetések zavaróak lehetnek a nézők számára, lévén sokat kitakarnak a tartalomból.

Új tarifákat vezet be a Yettel

Kiemelték, hogy ezzel a változó ügyféligényekre reagálnak, majd arra is kitértek, mindez mit takar pontosan.

Újabb változás lesz a dohányboltokban

Ám az nem egyértelmű, hogy a trafikokban értékesíthető nem dohánytermékeket, például az üdítőket, energiaitalokat, alkoholt hogyan kellene ezután az üzletben elhelyezni.

Fontos információ horgászoknak: változtak a halelviteli szabályok

Kiemelték, ez nemcsak a horgászokat, hanem a turista és gyermek állami jeggyel rendelkezőket, illetve a leendő horgászokat is érinti az idei évtől.

A korábbi becsléshez képest több mint duplájára emelkedett a lakások ára

Emellett gyanítható, hogy hosszabb távon továbbra is az új lakások lesznek előnyben a használtakkal szemben.