Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Vádat emeltek a férfi ellen, aki agyonvert egy nyugdíjas tanítónőt Polgárdiban

A férfi közös udvarral rendelkezett a sértettel, aki csak segítséget akart kérni tőle, mire a férfi különös kegyetlenséggel megölte az idős nőt.

Sóoldat helyett fertőtlenítőt használtak: vádemelés történt egy beteg halála miatt

Három egészségügyi dolgozó ellen is, köztük egy szakorvos ellen emeltek vádat, amiért egy beteg életét vesztette, miután a dolgozók fertőtlenítőt alkalmaztak a műtét során sóoldat helyett.

Volt SAS-katonát vádolnak háborús bűncselekmény elkövetésével

A 41 éves volt SAS-katonát azzal vádolják, hogy afganisztáni szolgálata alatt megölt egy afgán civilt.

Több mint egymilliárd dollárt csalt ki befektetőitől egy kínai milliárdos

Letartóztatták a kínai milliárdost, aki a vád szerint több mint egymilliárd dollárt csalt ki a befektetőktől.

Kuruzsló: egyszer nőgyógyásznak, máskor ügyvédnek adta ki magát

A férfi még orvosi vizsgálatokat is elvégzett áldozatain, egyiküknek azonban gyanússá vált a vádlott tevékenysége és feljelentést tett.

Lopott bevásárlókocsit és kukát helyeztek a vasúti sínekre, vádat emeltek ellenük

Az akkor 14 és 15 éves fiatalok ezzel veszélynek tették ki a biztonságos vasúti közlekedést, íg az ügyészség vádat emelt ellenük.

Elhunyt nő pénzét lopták el székesfehérvári halottszállítók (videó)

A két halottszállító tavaly december végén emelt ki 100 ezer forintot egy elhunyt nő kézitáskájából. Az esetről felvétel is készült, az ügyészség vádat emelt a halottszállítók ellen.

Második világháborús éles gránátokat talált, majd egy kukába rejtve hazavitte

Akár tragédia is lehetett volna a történet vége, mivel a 22 éves férfi nem volt tisztában azzal, hogy az egyenként 40 kilós robbanószerek élesek voltak, így fel is robbanhattak volna.

Vádat emeltek egy kegyetlenül meggyilkolt hongkongi modell volt férje ellen

Abby Choi hongkongi modell halálhíre sokkolta a divatvilágot, hiszen a nő még csak 28 éves volt, ráadásul gyilkosa/gyilkosai a lehető legkegyetlenebb módon végeztek vele: feldarabolták a nő holttestét.

Az USA vádat emel az MS-13 nemzetközi bűnbanda vezetői ellen

Miután a három férfit szerdán letartóztatták Mexikóban, New Yorkba szállítják őket, ahol vádat emelnek ellenük.