Korábban is téma volt, hogy az Egyesült Államok rakétarendszereket küldhet a szövetségesek megerősítése érdekében az orosz-ukrán háború miatt.
A Johns Hopkins Egyetem összesítése alapján az Egyesült Államokban már legalább 10 018 278 esetet regisztráltak, ebből 237 742 ember vesztette életét a vírus miatt.
Nem sok ideje maradt hátra Donald Trumpnak az elnökségéből, ám mint látjuk, ezt nem akarja eseménytelenül eltölteni: azt követően, hogy Trump kirúgta Mark Esper védelmi minisztert, a Pentagonban is fontos személyi változások történtek.
Az Egyesült Államok egyik legfontosabb orvosi szakembere arra számít, hogy heteken belül elérhetővé válhat az első koronavírus-vakcina.
Cristiano Ronaldo hamarosan válaszút elé érkezhet, mert úgy tűnik, nem marasztalják a Juventusban, ahol hatalmas fizetésért cserébe futballozik.
Meglehetősen jól fogadták a legelismertebb nemzetközi sajtóorgánumok, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Egyesek még Donald Trump elnöknek is odaszúrtak: címlapszemle következik.
Donald Trump továbbra sem hagyja annyiban, miközben Joe Biden lett a megválasztott elnök, aki nagy sikert aratott.
Esward Prasard, a Nemzetközi Valutaalap kínai kirendeltségének korábbi vezetője úgy véli, az Egyesült Államok két fontos területen, a klímaváltozás és az egészségügy területén akár még együttműködésbe is kezdhet Kínával Joe Biden elnöksége alatt
A Kreml november 9-én közölte, hogy megvárja az amerikai elnökválasztás hivatalos eredményeit, mielőtt kommentálná őket.
Közel 60 000 embert ápolnak jelenleg vírusfertőzéssel az amerikai kórházakban, ahol hatalmas szükség lenne a vakcinára.
A cég egyértelműen tagadta, hogy bármilyen módon is „levágtak volna pár kanyart” a koronavírus-vakcina kifejlesztése során.