Merkely Béla az indiai mutánsról is mondott pár szót hétfő reggel a Mokka vendégeként a TV2 stúdiójában, miután már ez a variáns is megjelent Magyarországon.
Dorottya nemigazán értette, hogy Benő miért aludt egy szobában Annával, akivel nagyon jó baráti kapcsolatot épített ki.
Azok, akik egy ideje azt szeretnék, hogy sokkal korábban vegye kezdetét a TV2-n futó Exatlon, azok most nagyon jó hírt kaptak a TV2 Csoporttól.
Enyhén szólva sem elégedettek a nézők az új kihívó teljesítményével, és már most hazaküldenék, miközben Ricsinél is gyengébbnek tartják.
Viktor nem tűnik túl magabiztosnak, és tekintve az eddigi képet, sokkal nagyobb az esély arra, hogy ismét a kihívók fognak párbajozni pénteken.
Réka úgy érzi, hogy minden beleadott, de már nincs visszaút számára, és immáron ismét csak nézőként tekinthet az Exatlonra.
Palik László nagyon sejtelmes volt, amikor az öltözködési stílusáról beszélt a srácoknak, és próbált a lehető legtitokzatosabb maradni.
Gáspár Győzi idősebbik lánya több fontos témát is érintett a beszélgetés ideje alatt, így azt is megtudhattuk, mikor látná maga előtt azt, hogy örökbe fogad egy gyereket.
Ilyen módon valószínűleg még senki sem keltette fel Franciskát és Lilkót az Exatlonban, de Andris mindig képes a váratlanra.
Nem mindenkinek tetszik András stílusa, aki rögtön le akarta győzni a legjobban tartott Bálintot, de az utóbbi időben rendre csak kikap tőle.
Dóri csak a társainak köszönhette azt, hogy az első párbaján játékban maradhatott, de most valószínűleg nem számíthat ekkora támogatásra a potenciális medálokkal.