Dollár
426,35 Ft
Euró
421,07 Ft
Font
481,56 Ft
Bitcoin
19,975 $

Exatlon: döbbenet, mennyi negatív komment érkezik Zsófi kiesése után

Fotó: Instagram/Palik László
not image

Hujber Dávid

2021. március 14. - 14:35

Nagyon kell kutatni, hogy találjunk pár igazán pozitív kommentet Zsófi kiesése után, akit az Exatlon történetének egyik leggyengébb versenyzőjének tartanak.

Zsófin már az első versenynapon látni lehetett, hogy komoly hátrányban van az összes többi versenyzőhöz képest, mind erőnlétben, mind ügyességben. Ezek után nem okozhatott nagy meglepetést, hogy a három hét alatt csak pár pontot gyűjtött.

Soron kívül Diákjai előtt esett össze egy tanárnő, kollégája kezdte meg az újraélesztését

A nézők rendre rengeteg negatív kritikát írtak róla, nem kímélték a gyenge teljesítménye miatt. A párbajon sem tudott mit felmutatni, Anna nagyon simán verte a pályán, majd az ügyességin még gyengébb volt.

Egyetlen egy fát sem tudott leverni a négy kör alatt, ami többeknél is kiverte a biztosítékot. A csapat nem hullajtott könnyeket a versenyző miatt, hiszen rengeteg pontot hozott a bajnokoknak, így most erősebbé válhatnak, hogy már nincs ott.

„Zsófi kiesett? Micsoda dráma! Pedig csak egy hajszálon múlt! Én már aggódtam, hogy mire lemászik a kötelekről, beszövi valami pók. És még akadályokat is tettek a pályára! Felháborító! Most itt ülünk döbbenten a családdal és nem tudjuk, hogyan tovább…?! Remélem, visszafele már jó repülőre rakják fel! Haúúú”

„Zsófikám! Nem baj, szerintem jó volt. A pálya ment, az ügyességi sem volt rossz. Majd a következő futamban kijavítod! Ja! Hogy nem lesz következő futam?”

„Zsófit még az Exatlonba való jelenezésről is le kellett volna beszélni!”

„Nézd a dolgok jó oldalát Zsófi, visszaérsz pillatöltésre!!! Persze és volt három jó heted, jókat ettél ittál, más pozitívum sajnos nem jut eszembe Veled kapcsolatban! Te nem építetted a csapatot, hanem romboltad”

„Én csak gratulálni tudok, nem sok mindenki jut három hét teljesen ingyenes nyaraláshoz Dominikán! Első perctől a testbeszéd árulkodott: hiába mondtad a betanult szöveget: szétszedem a pályát. Ezt a lehetőséget Te kihasználtad, ebben ügyes voltál. Sajnos a sportműsort egy kicsit lejárattad. Bár 12-ből 12 totemet nagy művészet fennhagyni.”

„Én nagyon örülök, hogy kiestél, a három éves kislányom gyorsabban fut nálad, hajrá kihívók”

Önkritika nem hogy nulla, de kb mínusz kettő…”

„Nem akarok rosszindulatú lenni ,de én nem járattam volna le így magamat ország-világ előtt, szegény kapott annyit, lesz mit feldolgozzon, ha hazajön és olvasni fogja a kommenteket, én összetörnék…”

„Zsófi! Te ezt az Exatlont komolyan gondoltad??? Láttál belőle részeket, hogy ott mit kell csinálni? …Végig sétálni, és a végén hattyúknak kenyeret dobálni….”

„Egyedül ment volna párbajozni, akkor is kiesett volna.”

„Hogy jutott eszedbe a tavalyi győztes Dèvhez hasonlítani – mondván te is idővel jobb leszel?”

„Végre hazamentél, neked szurkoltam. Nagyon gyengítetted a csapatot.. Lilkó most már kénytelen leszel erős csajt kivinni, kíváncsi leszek hányszor fogsz a pálya végén ugrálni”

„Hogy jutott eszedbe, hogy az Exatlonba jelentkezz? Nem tűnt fel, hogy nincs meg hozzá a fizikai erőnléted, és az ügyességihez nincs érzéked?”

„Ez a teljesítmény amit produkált, nagyon égő volt!!!”

„Ebben a játékban mindenki fejlődik, Zsófi semmit, bár nem mondták ki, de örültek a csapattársai hogy hazament. Ettől független nem kell bántani, megpróbálta, ennyi sikeredett.”

„Szerintem sokan vártak erre a párbajra, mert teljesen mindegy volt, hogy kit küld Bálint Zsófi ellen, Gréti is hazaküldte volna! Nem is kellett volna idejönnie.”

„Zsófi, te egyáltalán észre vetted, hogy legyengítetted a kihívókat! Tőled mindig csak azt hallottuk, hogy milyen jól csináltad, vagy hogy “bocsi srácok”!”

„Egyáltalán jelentkeznie sem kellett volna a műsorba!”

„Hogy lehetsz ennyire ügyetlen?”

„Egyszerűen nem értem, ha ilyen ügyetlen vagy, minek mondogatod, hogy fejlődtél? Még véletlenül sem találtál el semmit. Vagy direkt hazaakartál jönni?”

„Ez a legjobb ami a héten történhetett”