Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

A repülőgép-szerencsétlenség egyetlen túlélője kimászott a roncsokból, majd 8 napig élt egyedül a dzsungelben

Kevés ember él át olyat, amit Annette Herfkensnek kellett: túlélni egy repülőgép-szerencsétlenséget, amiben mindenki más életét vesztette, majd nyolc napon át egyedül küzdeni a vietnámi dzsungelben, súlyos sérülésekkel.

További Hírek

Több mint 24 órát élt túl egyedül a hegyekben egy 10 éves kislány

A gyermek családjával kirándult a Cascade-hegységben, ám a zord terepen eltévedt, majd több mint 24 órát töltött egyedül a hegyekben, mielőtt rátaláltak.

M1-es tömegbaleset túlélője: „olyan volt az egész, mint egy háború”

Elmondása szerint nagyon nagy ijedtség és félelem volt, a történtek pedig rá és a társaira is sokkolóan hatottak.

212 órával a földrengés után szabadítottak ki a romok alól egy 77 éves török asszonyt

Fatma Gungor egy összeomlott lakóház alatt rekedt, szerencsére azonban még időben rátaláltak, a rokonok pedig igazán hálásak voltak a mentősök kitartó munkájáért.

Több mint 7 nappal a földrengés után mentettek ki egy 10 éves kislányt Törökországban

Az eset hétfőn történt az Ebrar lakóparkban, Ayca Ceplint pedig azóta vélhetően kórházba szállították, ahol megfelelő kezelést kaphat.

Mentőcsapat vezetője egy sikeres törökországi akció után: „már hiszek a csodákban”

Állítása szerint rendkívül megkönnyebbültek, miután kiderült, hogy a nő súlyos sérülések nélkül, élve megúszta az esetet.

Szívbemarkoló videó: vizesüveg kupakjából itatták a földrengést túlélő kisfiút

Az interneten megjelent videón látható, ahogy a szakemberek gondoskodni próbálnak a gyermekről, nem sokkal később pedig ki is tudták őt húzni a romok alól.

Túlélte a leprát, most új művégtagokat készít a falusiaknak egy indonéz férfi

A férfi közel négy évtizede látogatott el egy jakartai klinikára, ahol azt tapasztalta, hogy mind a betegek, mind pedig az egészségügyi dolgozók igyekeztek kerülni, amennyire csak lehet.

Túlélő osztotta meg, hogyan veszítette el a lábát a kramatorszki vasútállomás elleni orosz támadásban

Egy tinédzser súlyos sérüléseket szenvedett az április elején történt, kramatorszki vasútállomás elleni orosz rakétacsapásokban, most pedig megosztotta, hogyan élte meg a kegyetlen támadást.

A Földközi-tengerben élő tengeri sün képes lesz megélni a forró, savas tengerekben is

Habár most még csak a tudományos-fantasztikus filmekben láthatunk savas tengereket, az éghajlatváltozás idővel valósággá teszi e riasztó képet.

Texasi tömegmészárlás: egy 11 éves túlélő kislány osztálytársa vérét kente magára, hogy halottnak tettesse magát

Megdöbbentő és rendkívül megrázó részletek következnek a texasi tömegmészárlásról.