Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Cáfol a BRFK: nem bocsátkoztak becslésekbe a tüntetés létszámát tekintve

Hamis információk jelentek meg a sajtóban, a BRFK cáfol, a lap már közzétette a helyreigazítást.

Tanártüntetés: „Érzem, hogy butulok”

Sok minden elhangzott a pedagógusok sztrájkra alatt, tízezrek vonultak utcára, hogy kifejezzék a támogatásukat.

Felmérés: a brit általános iskolai tanárok egyharmada megélhetési gondokkal küzd

A szakemberek elmondása alapján ez nemcsak a pedagógusok helyzetét, hanem a diákok tanulmányi eredményeit és jólétét is veszélyezteti.

Tanáraik elbocsátása ellen tiltakoztak a Szent István Gimnázium diákjai

A tanulók elmondása szerint „nem hagyhatják, hogy csak úgy kirúgjanak istvános pedagógusokat”, ezért cselekedniük kellett.

A polgári engedetlenség miatt kirúgott kölcseys tanárok visszavételét követeli a PDSZ

Állításuk szerint a kollégák iskolából történő eltávolítása sokkal nagyobb kárt okoz a diákoknak, mint a polgári engedetlenség idején elmaradt néhány óra.

Bírósághoz fordulnak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium elbocsátott tanárai

Többen is úgy érzik, hogy a kirúgásukkal egyértelmű üzenetet fogalmazott meg a hatalom, röviden annyit, hogy „mindenki fogja be a száját”.

Gyurcsány Ferenc vasárnap is üzent: Micsoda rongyemberek vagytok

Gyurcsány Ferenc ezúttal az elbocsátott tanárok kapcsán üzent, miközben ismét egy legendás együttestől igyekezett idézni.

Több tanárt is kirúgtak egy gimnáziumból, Kunhalmi Ágnes is reagált

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai arról számoltak be, hogy egyik pillanatról a másikra kirúgták őket, amiért részt vettek a polgári engedetlenségben.

LMP: a rendőrök béremelése után a tanárokét is fizesse a költségvetésből a kormány

Az LMP ismét a pedagógusok béremelésére szólította fel a kormányt.

Feketeruhás élőlánccal tiltakoznak hétfőn a Herman Ottó gimnázium tanárai

Az iskola hivatalos Facebook oldalára kiposztolt, szülőknek és tanároknak címzett levélben részletesen leírnak mindent.