Az EU igen komoly döntést hozott, s 40 millió euró értékben hagyott jóvá támogatást Moldova számára.
Mai napon kezdődik meg a decemberi családtámogatási ellátások postai kifizetése, hétfőn pedig elindul a bankszámlára történő utalás is.
A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került ágazat megsegítése érdekében újabb támogatást folyósít a szektornak az állam.
Novák Katalin ismertette az otthonteremtési program újabb részleteit csütörtökön a Facebookon.
Több fontos döntés is született a turizmus és vendéglátás ágazati képviselőivel történt egyeztetéseket követően.
A többletkapacitás összesen 47 egészségügyi szolgáltatót érint, az EMMI közleménye szerint az érintettek között van fekvőbeteg, járóbeteg, szakorvosi, fogászati és krónikus betegek ellátását végző intézmény is.
A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) az MTI-nek beszélt részletesebben a helyzetről, és arról, hogy mi várható az új programokkal.
Tavaly július óta több mint 120 ezer pár igényelte a kormány által elérhetővé tett babaváró támogatást.
A végső cél az, hogy minél kevesebb egészségipari terméket vásároljon Magyarország, így azokat az ország saját magának állíthatja elő. Erről született most döntés, és újabb cégek csatlakoztak ehhez a fontos csoporthoz.
Novák Katalin fontos információkat közölt az otthonteremtési program új elemeinek részletszabályairól, mely sok embert érinthetnek Magyarországon.
Ismételten újabb elemekkel bővül a családtámogatási program, a legújabb intézkedéseket Magyarország kormányának szóvivője, Szentkirályi Alexandra jelentette be Facebook-oldalán.