Az ENSZ Élelmezési Ügynöksége kedden bejelentette, hogy Japán 17 millió dollárt ajánlott fel a szervezet számára, az ukrán gabonaszállítás megoldására.
Bár a január 20-án tartandó beiktatási ceremónia várhatóan lényegesen kisebb létszámmal lesz megrendezve a koronavírus-járvány miatt, a leendő Biden-kormány máris komoly adományokat kapott a techóriásoktól.
Magyarország kormánya egy széleskörű tervet készül megvalósítani annak érdekében, hogy minél több munkahelyet védjen meg a vírus idején, és ezzel együtt még többet teremtsen.
Magyarország kormánya számos tervvel készül 2021-re, amik segíthetnek az embereknek a koronavírus idején, mely sok szektorban jelentős károkat okozott.
Hamarosan hozzáláthatnak otthonuk felújításához azok, akik a folyamatot állami támogatás bevonásával kívánják megvalósítani.
Mindez köszönhető a még tavasszal indított KFI bértámogatásnak a járvány első hullámát követően, de januártól újraindul a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor bértámogatása is.
Kiderült, hogy ötmillió forintig visszatérítik a kifizetett építkezési és telekszámlák áfa-tartalmát következő év januárjától.
Ezzel szemben például a válások több évtizedes mélyponton vannak, ami azt mutathatja, hogy működik a kormány családpolitikája.
Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének tiszteletbeli elnöke elmondta, a szervezet képviselői szombaton a kis és az egyéni vállalkozások iparűzési adójának felére csökkentéséről beszéltek a miniszterelnökkel.
Újabb és újabb fontos részletek derülnek ki az otthonteremtési programról, mely szorosan összefügg a családtámogatásokkal.
A kongresszusi törvényhozók megkötötték a megállapodást az 1000 milliárd dolláros koronavírus-mentőcsomagról, így mostanra már egyenes az út a támogatás megszavazásához.