Szlovákia megelégelte, hogy ilyen sokan vezetnek ittasan, így felmerült egy olyan javaslat, mely drasztikus módon büntetné azokat az autóvezetőket, akik a törvények ellenére is alkoholos befolyásoltság alatt ülnének volán mögé.
A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfői közleménye alapján azok a kormánytagok és parlamenti képviselők akiknél a koronavírus-teszt pozitív eredményt mutatott a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) döntése alapján, ugyanúgy bejárhatnak dolgozni.
A szomszédos Szlovákiában már ezen a hétvégén megkezdik az első oltások beadását a koronavírus ellen.
Marek Krajci, Szlovákia egészségügyi minisztere szerdán bejelentette egy sajtótájékoztató során, hogy egész napos kijárási tilalmat vezetnek a koronavírus-járványhelyzetre való tekintettel
Északi szomszédunknál az egész országot lezárják néhány héten belül annak érdekében, hogy megpróbálják megfékezni a koronavírus kórokozójának intenzív terjedését.
Habár korábban Igor Matovič miniszterelnök belengette, hogy a karácsonyi ünnepekig legalább három alkalommal elvégezhetik az antigéntesztes mintavételezést a lakosságon, végül kihátrált az ötlet mögül.
Egészen bizarr jeleneteknek lehettek szemtanúi a szlovákiai Zsolnai kerületben található Alsókubin város lakói.
Többször furcsa hangokra lett figyelmes a szomszéd, ami valószínűleg az előkészületeket jelezhette a véres akcióra. Még az is kiderült, hogy egyszer a rendőrséget is ráhívta a szomszédjára, akiről akkor még semmit nem tudott.
Az 5,4 milliós lakosú Szlovákia az október elsején kihirdetett országos szükségállapot után újabb lépést tett a járvány mihamarabbi felszámolásának érdekében.
A szombati nap folyamán több mint 2.5 millió tesztet végeztek el Szlovákiában, amelyből 21 850 zárult pozitív eredménnyel, így a tesztek 1 százalék alatti pozitivitási rátát produkáltak
Jelenleg közel kétszáz magyar egészségügyi dolgozó segédkezik a szlovák hatóságoknak a hétvégi országos tesztelésben, amely során 4 millió embert szeretnének leellenőrizni.