Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,48 Ft
Euró
389,34 Ft
Font
453,73 Ft
Bitcoin
64,251 $

Olaszországba utazna? Nem árt, ha ezekről tudomást szerez indulás előtt

Jó tudni, hogy már tilos a Spanyol lépcsőn üldögélni, vagy éppen tiltott helyen szelfit készíteni, de ezeken kívül több dolog is van, amikre oda kell figyelni.

További Hírek

A légitársaság közölte, hogy egy Seattle-ből induló és Sanghajba tartó járatát a levegőben fordította vissza, mivel a kínai hatóságok "kivitelezhetetlen" szabályokat hoztak a repülőtér tisztítására vonatkozóan.

Egyszerre csak öt vezető, köztük az elnök utazhat az első csapat mérkőzéseire.

Az EU javaslatot nyújtott be a schengeni határellenőrzési szabályok megreformálására.

Az új, árcímkékre vonatkozó szabályok – melyek jövő májustól lesznek érvényben az EU-ban – szigorúbbak lesznek a korábbiaknál.

Budapesten a 90-es évek elején kísérleti jelleggel kezdődött el a szelektív gyűjtés. A Wekerle telepen és a Rózsadombon helyeztek el szelektív gyűjtésre szolgáló 1100 literes konténereket. A 90-es évek közepén pedig elemgyűjtő edényeket helyeztek ki iskolákba és intézményekbe. Több éves előkészítés után 2002-ben a Fővárosi Közgyűlésben döntés született arról, hogy Budapest egész területére kiterjesztik a szelektívgyűjtő szigeteket.

A fokozatos nyitás következő lépésében újabb fürdők és strandok nyílnak meg, a védettségi igazolványon kívül a testhőmérsékletet is mérni fogják a belépésnél.

A Google most meglépi azt, amire már régóta vártunk: komoly szabálymódosításokat eszközölnek a Play Áruházban, melyek segítségével azt remélik, sikerül felszámolni a csalásokat.

A dopping csupán a csalás egyik formája a sportban, azonban az integritás védelme érdekében minden etikátlan magatartást egyformán kell kezelni.

Az elmúlt napok oltási sebességét tekintve jó esély van arra, hogy ha továbbra is ilyen ütemben haladnak az oltások, akkor a jövő hétre Magyarországon akár 2,5 millió ember lehet beoltva.