A Tesco kedvezőbb árú saját márkás termékekre cseréli az árucikkeket Expressz üzleteiben. Mindez egy válaszlépés a növekvő megélhetési költségekre és az ehhez idomuló vásárlói magatartásra.
Egy felmérés szerint a magyar fogyasztók nehezebb helyzetben vannak, mint az előző években.
Érezhetően nőtt a magyar háztartások megtakarítása.
Egy friss kutatásból derült ki, hogy a magyarok egy ideje igyekeznek minden forintot megspórolni, még olyan társadalmi körökben is, melyekre talán nem számítottunk volna.
Az Auchan és az Aldi is elindított Dél-Európában egy-egy projektet, amelyek célja, hogy minél kevesebb étel kerüljön a szemétbe.
Egyszerű módja is van a spórolásnak, ráadásul közben mégsem kell hiányt szenvedünk bármiben is.
Ha nem utazásról vagy egészségről van szó, akkor a magyarok a biztosításokon is spórolnak.
Köszönhetően az árfigyelő rendszernek, a magyar családok nem kevés spórolhatnak.
Az adatok egyértelműen rámutatnak arra, hogy Magyarország rendkívül hatékony a gázfogyasztás spórolásának terén.
Jelentősen csökkent a spórolt pénzzel rendelkezők aránya, sok fiatal maximum egy hónapig tudna megélni jövedelem nélkül.
Debrecenben kell a legtöbb éven át spórolni annak, aki ingatlant szeretne venni, de ebből a szempontból Budapesten sem jobb a helyzet.