Nagyon ügyesen gazdálkodnak a magyarok a gázzal és a villannyal, beszédes számok
Két év leforgása alatt 2,5 milliárd köbméterrel csökkent a gázfogyasztás Magyarországon.
Tavaly tovább mérséklődött a Magyarországon felhasznált földgáz és villamosenergia mennyisége. Gázból mintegy 8,5 milliárd köbméter fogyott tavaly, a 2022-es szinthez képest 1 milliárd köbméterrel, 10,9 százalékkal, a 2021-eshez mérten 2,5 milliárd köbméterrel, 23 százalékkal kevesebb – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
Azt írták, hogy áramból 41 terawattórányit használtak el, a villamosenergia-fogyasztás több mint 2 terawattórával, 4,7 százalékkal volt alacsonyabb a megelőző évinél. „A nagyarányú megtakarítások mérséklik Magyarország importkitettségét, erősítik az energiaszuverenitást és az ellátás biztonságát” – fogalmaztak. A Központi Statisztikai Hivatal összegzése szerint a lakosság több mint 3 milliárd köbméter, a gazdasági szereplők közel 5,5 milliárd köbméter földgázt használtak fel 2023-ban – áll a közleményben.
A mérséklődés a két nagy fogyasztói kategóriában, éves összevetésben rendre 10,7 és 11 százalékos volt. A negyedik negyedéves mutatók kismértékű növekedést jeleznek, a mintegy 2,7 milliárd köbméteres összes igénybevétel 1,3 százalékkal múlta felül 2022 utolsó három hónapjának szintjét – sorolták.
Először nőtt az áramfogyasztás
Tavaly novemberben hosszú idő után először nőtt az áramfogyasztás a megelőző év azonos hónapjához képest, és emelkedés volt tapasztalható decemberben is. Az utolsó negyedév így a közel 11 terawattórás felhasználással az egész éves csökkenéssel szemben 2,1 százalékos bővülést hozott – tették hozzá. Az MVM Csoport adatszolgáltatásán alapuló kalkuláció szerint az október közepén kezdődött fűtési szezon 2023-ra eső részében gázból közel 2,5 milliárd köbméter, áramból mintegy 9,5 terawattóra fogyott Magyarországon. 2022 azonos időszakához viszonyítva ezek a számok 1,8, illetve 3,1 százalékos növekedést mutatnak – olvasható a közleményben.
NE HAGYD KI
Úgy folytatták, hogy 2024 a gazdasági növekedés helyreállításának éve lesz, ami a vállalkozások energiaigényének emelkedésével járhat. A magyar családok változatlanul Európában a legolcsóbban jutnak hozzá a legfontosabb energiahordozókhoz, ezért a kormány elkötelezett amellett, hogy Brüsszel kérése ellenére megvédje a rezsicsökkentést – írták.
A legutóbbi adatok szerint földgázból a háztartások mindössze tíz, áramból pedig húsz százaléka fogyasztott a rezsivédett sáv feletti mennyiséget – írták. Az ellátásbiztonság fontos garanciája, hogy a magyarországi gáztárolók töltöttsége még mindig 86 százalék fölötti – közölték.
A tárca szerint a valós helyzetet pontosabban tükröző fogyasztásarányos adat Magyarországon 57 százalék, ez az európai országoké közül a harmadik legmagasabb érték, az uniós átlagnak több mint kétszerese. A kormány számos intézkedéssel segíti a tudatos felhasználást: többféle támogatással ösztönzi például a vállalkozások, középületek és lakóingatlanok energiahatékonyságának javítását a decemberben elfogadott helyreállítási terv és annak REPowerEU energetikai fejezete is.
A január közepén megnyíló Napenergia Plusz Program a családok számára kínál vissza nem térítendő forrást a zöldenergia saját célú termeléséhez és későbbi fogyasztásra eltárolásához. Az egy ingatlanra jutó akár 5 millió forint állami hozzájárulás erősíti a háztartások önellátási képességét, tartósan mérsékli áramszámlájukat – közölte az EM.
(MTI)