A kormányzó szerint rendkívüli helyzet állt elő, ám a mentők és a tűzoltók hamar kiértek a helyszínre, így sikerült kézben tartaniuk a dolgokat.
Legalább kilencen sérültek meg, miután robbanás történt egy vegyi üzemben az Irán középső részén található Iszfáhán tartományban.
85 főre emelkedett a szombati kabuli iskolás lányok ellen elkövetett bombatámadás halálos áldozatainak száma – közölték afgán tisztségviselők hétfőn a CNN-nel.
Eddig legkevesebb ötven halálos áldozatról tudni, akik az afgán fővárosban vesztették életüket egy robbantássorozatban.
A legfrissebb beszámolók szerint legalább 40 halálos áldozata van egy robbanásnak, mely Afganisztán fővárosának síiták által lakott negyedében, egy iskola mellett történt.
A libanoni fővárosban egy hajóra 59 konténernyi veszélyes anyagot pakoltak, amelyet a tervek szerint Németországba fognak szállítani.
Robbanás rázta eg a pakisztáni Kvetta városát, legalább négy ember életét vesztette, többen megsérültek.
Friss információk láttak napvilágot a pénteken történt csepeli robbanásról, aminek több sérültje is van.
A hírek szerint robbanás történt egy csepeli gyorsbüfében, ami miatt tűzoltásra volt szükség, mivel tűz keletkezett a detonációt követően.
Megerősítette Jemen nemzetközileg elismert kormánya, hogy a kabinet egyik miniszterének konvoját az ország déli részén található Aden városában robbanás érte.
Megerősítette a holland rendőrség, hogy robbanás következett be az Amszterdamtól északra található Bovenkarspel városában lévő koronavírus-tesztelő központban.