Mint mondta, ami a műsorban történt, azt be kell zárni egy keretbe.
Nagyon úgy fest, hogy Rékasi Károly számára véget érhet az út a Farm VIP-ban, és nem éppen a megszokott formában.
Szabyestnek megvolt a nyers véleménye Rékasi Károly tervéről, miszerint ki kellene őt közösíteni a történtek miatt.
Szabyest kikelt magából, betelt nála a pohár, amiről Lakatos Leventének beszélt a farmon, de a helyzet egyre csak súlyosabbá vált.
Rékasi Károly minden eddiginél drasztikusabb lépésre szánta el magát Szabyest ellen, mert szerinte nincs jó hatással a csapatra.
Folytatódik a botrányos helyzet a Farm VIP-ban, ezúttal Szabyest, Rékasi Károly és Ripli Zsuzsi között.
Önként semmiképpen nem lépne ki a csapatból Rékasi Károly, így megkérte a csapatát, távolítsák el, mert már nem bírja a feszültséget.
Rékasi Károly gyűlöli a hazugságokat, ami miatt kérdőre vonta Szabyestet, akinek igencsak elege van a színészből.
Ripli Zsuzsi eddig bírta, kiborult Szabyesttől, aki nem hajlandó vele beszélni, és úgy tűnik, ez csak a kezdet.
Rékasi Károly gyors döntést hozott, nem vett részt a játékban a korábban elszenvedett súlyos sérülése miatt.
Már érett egy ideje Rékasi Károly totális kiakadása Szabyest felé, ami most megtörtént, minden eddiginél feszültebb közöttük a hangulat.