A Silvanus Hotel vezetősége megerősítette, senkit nem fognak elbocsátani a tűzesetet követően, egy családként működnek továbbra is.
A hivatalos tájékoztatás szerint újra emelt sebességgel, 140 km/órával közlekednek a vonatok Biatorbágy és Szárliget között.
A szomszédok egy hete nem látták az egyedülálló embert Tápiószecsőn, akin végül már nem lehetett segíteni.
Lángok csaptak fel egy iskolában Cegléden, ami miatt a tűzoltóknak nagyon gyorsan kellett cselekedniük.
Furcsa baleset történt Törökbálinton, ahol patakba hajtott egy autó, a baleset körülményei nem ismertek.
A szakemberek egy ideje folyamatosan dolgoztak a helyszínen, hogy minél hamarabb megindulhasson a közlekedés a súlyos vonatbaleset követően.
Időközben kiderült, hogy összesen kilenc vasúti kocsi siklott ki Nagymaros és Verőce között.
Újabb súlyos vonatbaleset történt, most a nagymarosi állomáson, ahol kisiklott egy tehervonat.
Újabb tragédia történt, ezúttal Pest vármegyében, az áldozaton már semmilyen formában nem lehetett segíteni.
A busz nagyon súlyos károkat szenvedett, miután egy kamion is nekicsapódott a Kiskunlacházánál történt balesetben.
Többek között egy kamion is érintett a súlyos buszbalesetben, melynek körülményei egyelőre csak részlegesen ismertek.